Olvassuk el a következő idézetet Ellen G. White-tól! Milyen elveket sajátíthatunk el belőle?

„Földi szolgálata végzése közben a menny Fejedelme sokat imádkozott Atyjához. Gyakran az egész éjszakát imával töltötte… Az áhítatok idejére az Olajfák hegye volt Isten szent Fiának legkedvesebb helye. Sokszor előfordult, hogy a nyugovóra térő tömeg távozása után Jézus nem pihent meg, bármennyire is elfárasztották napi teendői... Míg a város álomba szenderült, és a tanítványok is hazatértek, hogy másnap kipihenten újra eljöjjenek, Jézus virrasztott. Az Olajfák hegyéről felszálltak fohászai Atyjához. Azért könyörgött, hogy tanítványait védje meg Sátán kísértéseitől, amelyekkel majd nap mint nap szembesülnek a világban. Saját lelke erősödéséért is imádkozott, és azért, hogy felkészüljön a következő nap feladataira, megpróbáltatásaira. Egész éjjel, mialatt követői aludtak, az isteni Tanító imádkozott. A harmat és az éjjeli dér meghajtott fejére hullt. Ebben is példát adott követőinek" (Ellen G. White: God's Amazing Grace. 167. old.).

Lk 5:15-16 Lk 6:12-13 Lk 9:28-31

Olvassuk el az alábbi verseket! Milyen események váltották ki ezeket az imákat? Krisztus tanítványaiként mit tanulhatunk ezek által az imádságról és annak küldetésünkben betöltött központi szerepéről?

Ha földi küldetése végbevitelében Jézus, az Istenember ennyire támaszkodott az ima erejére, mennyivel inkább szükségünk van rá nekünk, bűnös embereknek ahhoz, hogy jól végezhessük tanítványi szolgálatunkat! Mennyire vagyunk elégedettek saját imaéletünkkel? Miről szólnak imáink? Mennyi időt szentelünk az imádkozásra? Milyen változtatásokra van szükség imaéletünk fellendítéséhez?