Az egyház

Amint azt az egész negyedév során láthattuk, Isten számos feladatot bíz ránk, tanítványaira: az Ige hirdetését, a kiközösítettek, elesettek támogatását, az emberek Krisztushoz vezetését és még számos egyéb munkát. Felhívása az egész földön, minden nemzethez szól. A kérdés csupán az, hogyan is kell e feladatokhoz hozzálátnunk?

Hogyan segítenek választ találni a kérdésre a következő versek: ApCsel 20:28; 1Kor 12:14-22; Ef 4:11-13; Kol 1:17-18?

Jézus valóban olyan tanító volt, aki maga kereste fel tanítványait. Minden alkalmat megragadott elhívásukra, tanításukra és a lelki táplálékukról való gondoskodásra. Sosem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy segítsen annak, akinek szüksége volt rá. Tanítványai képzését pedig mindig elsődleges feladatnak tartotta.

Hisszük és valljuk, hogy a XXI. század gyülekezetei, közösségei számára az emberek Krisztushoz vezetése, tanítása és lelki táplálása éppen olyan fontos része a szolgálatnak, mint Jézus küldetésének volt.

Egyedül azonban erre képtelenek vagyunk. Ezért van az egyház. Persze nem csupán a lelkészekre, bibliamunkásokra, gyülekezeti vénekre, diakónusokra vagy más gyülekezeti tisztségviselőkre hárul e feladat. Minden tag felelős a munkáért, hisz Jézus sem zárt ki senkit küldetése teljesítéséből. Mindannyiunkra vonatkoznak szavai: „elmenvén azért" (Mt 28:19).

A tagok közül néhányan talán kényelmetlenül érzik magukat, arra gondolva, hogy nem elég képzettek. Amikor Jézus elhívta a halászokat, ők is képzetlennek számítottak. Az Úrnak kellett felkészítenie őket. A gyülekezeteknek is kötelessége, hogy a tagok képzését biztosítsák. Érdemes lenne minden új taggal a tanítást és lelki feltöltődést biztosító csoportnak foglalkoznia. A tapasztaltabbak számára külön csoportot kell létesíteni. Amikor a tanítványok felkészültek, álljanak a Mester szolgálatába!

Milyen mértékben kapcsolódunk bele abba a munkába, amelyet Jézus ránk bízott? Lehetséges, hogy túlságosan lefoglalnak saját dolgaink? Mikor akarjuk végre meghozni a rég esedékes szívbéli változásokat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: