Olvassuk el Lk 24:36-53 verseit! Ez a szakasz szintén arról az esetről számol be, amikor Jézus megjelent tanítványai között, és elküldte őket az egész világra az evangéliumot hirdetni.

Lukács leírja, hogy amikor a tanítványok egybegyűltek, velük volt az a kettő is, akik találkoztak a feltámadott Úrral az emmausi úton. Éppen erről a találkozásról meséltek a többieknek, amikor Jézus csatlakozott hozzájuk.

Olvassuk el újra ezt az igeszakaszt! Mindjárt az elején Jézus két dolgot is tett, hogy megerősítse a tanítványok hitét. Melyek voltak ezek?

Jézus nem érte be annyival, hogy pusztán látható és érezhető módon bizonyítsa valóságát. Ez csupán egy részét képezte bizonyságtevésének. Emellett a Szentírásból vett idézetekkel, Isten Szavával is alátámasztotta, hogy éppen az történt meg vele, amit az Írás előre megjövendölt.

Milyen tanulságot vonhatunk le abból, hogy Krisztus ekkor is a Szentíráshoz folyamodott?

Egy igen fontos elv húzódik meg a háttérben. Tapasztalataink, kézzelfogható bizonyítékaink és az átélt csodák valóban döntő szerepet játszanak abban, hogy az emberek hinni tudjanak Jézusban. Hitünknek viszont a Szentíráson kell alapulnia. Nem a csodák, hanem a Szentírás segítségével erősítette meg Jézus is tanítványai hitét, azzal támasztotta alá a vele történteket, sőt még saját szavait is. Ha még Jézus is mindig a Szentírással igazolta tetteit, mennyivel inkább így kell tenni nekünk is?!

Krisztusnak itt idézett szavai és tettei határozottan elítélnek minden olyan kísérletet, amely gyengíti a Biblia elengedhetetlen és alapvető szerepét mind az egyház életében, mind pedig a tanítványok munkájában.

Számtalan törekvés lehet még egyházi berkeken belül is, amelyek arra irányulnak, hogy gyengítsék bizalmunkat Isten Igéje iránt. Miben állnak ezek a törekvések, és hogyan védekezhetünk minden olyan nézet ellen, amelyek megkérdőjelezik a Szentírás tekintélyét?