Tanítványság az evangélium tükrében

Az eddig említett szempontokon kívül még egy dolgot érdemes megfigyelnünk a Márk szerinti misszióparancsban. Mk 16:15-16-ban Jézus azt mondja, hogy „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik". Láthatjuk, hogy a megbízatás alapját az evangélium hirdetésére való elhívás képezi.

Az előbbiekre gondolva olvassuk el Jel 14:6 versét is! Hogyan segítenek e szakaszok nemcsak általában tanítványként, hanem kifejezetten hetednapi adventista tanítványként megérteni a feladatunkat?

Mivel a tanítványság szempontjából annyira lényeges az evangélium hirdetése és a tanítványok képzése, ezért kifejezetten fontos tisztában lenni azzal, hogy mi is igazából az evangélium üzenete. Jézus éppen a Márknál olvasott igeszakaszban az evangélium lényegét foglalja össze. Ha ezt hisszük, üdvösségre jutunk, ha viszont elutasítjuk, elkárhozunk.

Hasonlítsuk össze a Márk evangéliumából vett idézetet Jn 3:14-19 verseivel! A Jánosnál leírtak mennyiben segítenek megérteni azt, amit Jézus Márkon keresztül üzent?

Tanítványként elengedhetetlen, hogy határozottan ragaszkodjunk ahhoz az evangéliumhoz, amelynek hirdetésére az Úr elhívott. A bűn következtében a világra halálos ítélet vár; ám Jézus teljesen és végérvényesen magára vállalta helyettünk a kárhoztatást. Csodálatos tette révén nem kell többé a bűnért való kárhoztatással számolnia annak, aki benne hisz, hanem Isten kifürkészhetetlen kegyelmének köszönhetően – bármilyen bűnök terhelik is múltját – bocsánatot nyer, és az Atya Jézus igazságosságával fedi be. Ennek az üzenetnek kell minden prédikációnk és tanításunk alapjául szolgálnia.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: