„Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak" (Mt 10:34-37; Lk 12:49-53).

A kereszténység gondolatköréhez általában a béke és a nyugalom fogalma társul. Jézus születésekor angyalok énekeltek: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat" (Lk 2:14). Mi több: a keresztény felfogás szerint még ellenségeinket is szeretnünk, nem pedig gyűlölnünk kell! Jézus azt mondta: „Boldogok a békességre igyekezők" (Mt 5:9). Hogyan értsük tehát, amit Jézus e versekben mond?

„Itt Jézus eloszlatja azt a téves nézetet, ami bizonyára néhány követője fejében is ott volt, miszerint a rájuk bízott üzenetet mindenki teljes egyetértéssel fogadja majd. Nem lepődhettek meg, amikor házról házra jártak..., hogy nézeteltérések támadnak küldetésük miatt... Ha valaki elfogadja Krisztust, gyakran épp legjobb barátai válnak legelkeseredettebb, legádázabb ellenségeivé. Ez nemcsak a pogány országokra, hanem a keresztény államokra is érvényes; még azok körében is előfordul, akik kereszténynek vallják magukat, gyakorolják a vallási formaságokat, de vajmi kevéssé ismerik azok életet átalakító erejét" (SDA Bible Commentary. 5. köt. 379–380. old.).

Keresztényi életünk tapasztalatai és a Jézusról szóló bibliaszövegek fényében vizsgálva, vajon mit mond itt Jézus? Miért olyan fontos ez a tanítványság lényegét tekintve? Lásd még Mt 10:24-25!

Ne feledjük, hogy Jézus követéséért így vagy úgy nagy árat kell fizetni! Ha ez elmarad, akkor talán valami nincs rendben. Lehet, hogy becsapjuk magunkat. Végső soron el kell fogadnunk, hogy bizonyságtételünk és tanítványi mivoltunk miatt meghasonlás és nézeteltérés alakulhat ki köztünk és azok között, akikhez a legszorosabb szálak fűznek. Nem kell ennek feltétlenül így történnie, de Jézus tudatosítani akarja ennek lehetőségét, hogy ne érjen váratlanul, ha bekövetkezne.

Milyen árat fizettünk a kapcsolataink terén azért, hogy Krisztus követői lettünk? Hogy segíthetünk tapasztalatainkkal azoknak, akik azért küzdenek nehézségekkel, mert döntésük meghasonlást hozott életükbe, ahogy erre Jézus figyelmeztetett?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: