Mk 8:27-30 verseiben Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják az emberek. Miután megkapta a választ, azt a kérdést is feltette, hogy a tanítványok kinek gondolják Őt. Márk a válaszok közül csak Péterét jegyzi fel, aki Krisztusnak mondta a Mestert. Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy erről senkinek ne beszéljenek. Vajon mi lehetett erre az oka? Nem éppen az volt minden tettének mozgatórugója, hogy az emberek megtudják: Ő a Krisztus?

Miért mondta ezt Jézus? Követőiként milyen tanulságot szűrhetünk le ebből az esetből? Miért olyan fontos mérlegelni az időt és a körülményeket, mielőtt bármit tennénk (lásd Jn 4:25-30)?

Figyeljük meg a történet folytatását Márknál! Jézus szavainak gyakorlatilag meg kellett volna erősíteni a tanítványokat abban, hogy Jézus a Messiás. Képzeljük csak el, mi mehetett végbe a fejükben, amikor Jézus a rá váró dolgokról kezdett beszélni (Mk 8:31)! Erre érdekes módon ismét Péter válaszolt, ő, aki néhány verssel korábban Jézust Messiásnak vallotta.

Olvassuk el, mit felelt Jézus Péternek (Mk 8:33-38)! Milyen lényeges üzenetet találunk itt, amit Krisztus minden követőjének meg kell szívlelnie?

A 34. versben egy fontos elemet találunk: amikor Jézus magához szólította a sokaságot a tanítványaival együtt, arról kezdett tanítani, hogy mit jelent követőjének, tanítványának lenni. Jézus időnként bizonyos dolgokat csak néhány kiválasztott emberrel közölt, azt azonban mindenkinek kellett hallania, aki követni akarta, amit az önfeláldozásról, keresztünk hordozásáról, az evangélium ügyéért vállalt lemondásról mondott.

Mikor volt utoljára, hogy Krisztusért fel kellett vennünk a keresztet? Ennek fényében milyen tanítványok vagyunk? Miben kell megváltoznunk, és hogyan lehetséges ez?