Útbaigazítás missziós küldetéshez

Jézus arról beszélt, hogy tanítványai embereket „halásznak" majd (Mt 4:19), ám ez nem következett be azonnal. Először csupán figyelték a Mestert munkája közben. Amikor Jézus Galileában szolgált, „hirdetvén az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget", megszánta a hatalmas tömeget, „mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok" (Mt 9:35-36). „Az aratni való sok, de a munkás kevés" – mondta Jézus, és arra kérte tanítványait, hogy imádkozzanak az aratás Urához, küldjön munkásokat aratásába (37. vers).

Olvassuk el Jézusnak a tizenkét tanítványhoz intézett szavait (Mt 10:1; 10:5–11:1)! Az itt felsorolt elvek közül melyek lehetnek nekünk is segítségül, miközben másokat Krisztushoz vezetünk?

Krisztus mai tanítványaiként sokat tanulhatunk e versekből. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy a Krisztusról való bizonyságtétel nem könnyű feladat. Számolhatunk ellenkezéssel, különféle bajokkal, sőt néha még üldözéssel is, tehát ne lepődjünk meg, ha ilyesmi előfordul. Akkor kellene inkább aggódni, ha ezek mind elmaradnának.

Nézzük át újra a mai bibliaidézeteket! Milyen ellenállásba, bajokba, szenvedésekbe ütközhetünk? Mi mindent éltünk már meg mi magunk abból, amire itt Jézus majdnem kétezer évvel ezelőtt felhívta figyelmünket?

Jézus nem ígért tanítványainak könnyű életet. Az egyház története is teljességgel alátámasztja szavait. És mégis, e figyelmeztetések mellett az Úr a bátorítás és a remény szavait is szólja. Ezeket olvasva kérjük, hogy ránk nézve is váljanak valóra! Éppen most az üzenet melyik részéből meríthetünk erőt?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: