A tanítványsággal kapcsolatos történetek közül az egyik legérdekesebbet ApCsel 8:26-40 verseiben találjuk, ami Fülöp és az etióp komornyik esetét írja le.

1. Miből következtethetünk arra, hogy ez az ember már hallott az igazságról, és valóban kutatta azt? 2. Mi volt a Szentírás szerepe abban, hogy végül tanítvány lett? 3. Fülöp szerint mi kellett ahhoz, hogy a komornyik megkeresztelkedjen? 4. Mit tanulhatunk a tanítványságról Fülöpnek ebben a történetben betöltött szerepét nézve? Milyen jellemvonásokat fedezhetünk fel benne, amelyek azután az Úr eredményes bizonyságtevőjévé tették?

Olvassuk el a teljes történetet (ApCsel 8:26-40), majd válaszoljunk a következő kérdésekre:

Óriási szerepe volt a gondviselésnek ebben a történetben. Fülöp engedelmeskedett az angyalnak, ezért találkozott a szerecsen komornyikkal az úton. Az is szembetűnő, hogy éppen Jeruzsálemből Gázába tartott (milyen jelképes üzenetet találunk ebben?). Az etióp komornyik is nyilván istenfélő volt. Történetesen épp az Írást, Ézsaiás könyvét olvasta, még pontosabban pedig a Biblia legnagyszerűbb messiási próféciáját, az 53. fejezetet. Ez a rész Krisztus értünk vállalt, helyettes halálát írja le. Amikor Fülöp elmagyarázta, mit jelent ez, éppen egy vízhez értek. A komornyik meg akart keresztelkedni. Mintha minden menetrend szerint történt volna.

A komornyik továbbment az ő útján örömmel (ApCsel 8:39), biztosan azért, mert akkor értette meg, hogy Jézus az ő bűneiért is meghalt. A hit nem érzelmi alapon működik; ragaszkodnunk kell hitünkhöz, még akkor is, ha nincsenek emelkedett érzéseink. Miért olyan fontos mégis a körülményeinktől függetlenül örülni, hogy tanítványok lehetünk, akik Jézus halála által bocsánatot nyertek bűneikre?