Az I. században azokat a nem zsidó származású embereket nevezték istenfélőknek, akik névleg elfogadták a zsidók vallását, ajándékokat is vittek a zsinagógákba és látogatták a szombati istentiszteleteket is. Nem voltak azonban hajlandók alávetni magukat a prozelita keresztségnek, illetve a rabbik minden előírásának. Ilyen istenfélő volt a százados is, akiről Lk 7:1-10 verseiben olvashatunk.

Olvassuk el a történetet! Mit tudhatunk meg e pogány tanítvány hitéről és jelleméről?

Jézus számára a százados hite volt annak a munkának az előjele, „amit majd az evangélium fog elvégezni a pogányok között. Örömmel tekintett előre, amikor majd minden nemzetből lelkek gyűlnek össze országába" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 261. old.). Az apostolok cselekedetei 10. fejezete egy másik római tisztségviselőt mutat be. Kornélius százados komoly, istenfélő ember volt. Nagylelkűen bánt a nélkülözőkkel és buzgón imádkozott. Isten egy angyalt küldött, hogy adja tudtára: színe előtt ajándékai elfogadásra, imái meghallgatásra találtak. Az angyalnak Pétert is fel kellett keresnie, aki ezután elment a százados házához, nem törődve a zsidók fenntartásaival, szidalmaival. Isten figyelmeztette Pétert, hogy ne tekintsen közönségesnek, tisztátalannak olyan embereket, mint pl. Kornélius, akiket Ő megtisztított.

Miközben Péter Kornélius egybegyűlt háza népe előtt hirdette Isten Igéjét (ApCsel 10:44-46), a zsidó jelenlevők legnagyobb csodálkozására a Szentlélek félbeszakította beszédét a pogányok pünkösdje jelenségével.

Olvassuk el ApCsel 11:1-3 verseit! Hogy hatottak a történtek Jézus zsidó követőire? Ma miért tűnik annyira megdöbbentőnek a viselkedésük? Milyen tanulságot szűrhetünk le az esetből?

Ezek az emberek Jézus követőinek vallották magukat, mégsem értették a teljes evangéliumot. Nagyon vigyázzunk, nehogy bármilyen, Krisztus elveivel ellenkező kulturális, neveltetésből fakadó vagy társadalmi hatásnak engedve hitünk legtisztább elveitől eltérően éljünk!