Tudjuk, hogy a megváltás személyes ügy. Nem csoportosan üdvözülünk, nem testületileg kerülünk a mennyek országába (lásd Ez 14:20). Végül a saját tetteinkért kell felelnünk, nem pedig a másokéért (Róm 14:12).

A legtöbben azonban nem elszigetelten élünk. Kapcsolatban állunk egymással, hatással vagyunk másokra, akik szintén hatnak ránk. Ez az emberi természettel együtt jár, a bűneset előtt is így volt (1Móz 3:6). Akár jó, akár rossz irányban, de mindenképpen éreztetjük hatásunkat. Sajnálatos, de igaz, hogy ha nem vigyázunk, rossz hatással lehetünk az emberekre.

Mi is történt Lk 4:16-30 versei szerint? Miért viselkedett ez a csoport egységesen így? Hogy jutottak ilyen állapotba ezek az emberek, akik lehettek volna Jézus tanítványai is?

Először ámulva hallgatták Jézus beszédét, amint azonban szavait élesebbnek érezték, egységesen ellene fordultak. Képzeljük el, mi lett volna, ha egyikük nem gerjed haragra, mint a többiek, hanem alázattal elismeri a dorgálás jogosságát! Ki tudja, hogy hatott volna másokra! Ehelyett azonban, amint Lukács írja, a zsinagógában mindannyian haragra lobbantak, annyira, hogy meg akarták ölni Jézust. Kétségkívül csak szították egymás dühét, míg végül az egész gyülekezet – akik azért mentek a zsinagógába, hogy az Urat imádják –, tomboló haragjában az életére tört. Talán azt is rossz néven vették volna, ha négyszemközt hallják meg feddő szavait, de valószínűleg akkor csak csendben otthagyták volna. Így azonban, a tömeg erejében bízva gyalázatosan viselkedtek.

Milyen könnyen befolyásol a tömeg véleménye vagy társadalmunk és kultúránk előítéletei, tanításai? Mit tegyünk, nehogy ránk is veszélyesen hasson a többség hangulata?