Mire mutatnak rá Mk 1:19-20 versei (lásd még Mt 4:18-19) azzal kapcsolatban, hogyan is válhat valakiből Jézus követője?
Az Újszövetségben a legtöbb esetben a tanítványokat kiválasztotta, vagyis elhívta az Úr, ők pedig elfogadták a meghívást. Más szóval, nem nevezheti ki az ember tanítványnak magát, csak úgy lehet az, ha elfogadja a hívást.
Mk 2:13-14 Mk 3:13-14 Lk 5:8-11 Jn 1:43 ApCsel 9:4-6
Mire világítanak rá az alábbi igeszakaszok e kérdéssel kapcsolatban?
E szövegek egyértelműen bizonyítják, hogy a múltban a kezdeményezés nem a tanítvány részéről indult, hanem a Mestertől. Úgy lett valakiből tanítvány, ha elfogadta az Úr hívását.
Persze még a meghívás elfogadása sem csupán az elhívott személyen múlott, abban is volt szerepe isteni kezdeményezésnek. „Senki sem jöhet énhozzám, hanemha az Atya vonja azt" (Jn 6:44). Valójában a kegyelem munkájának köszönhető, ha valakiből tanítvány lesz. Isten biztosította az üdvösség elnyerését. Hív, ugyanakkor késztet is arra, hogy elfogadjuk hívását. Ezek után kételkedhet-e bárki is abban, hogy a megváltás teljességgel a kegyelem műve?
Már az is Istennek az életünkben végzett munkájára világít rá, hogy most olvassuk e szavakat. Hogyan fogadtuk a Mester eddigi hívásait? Mennyire látszik életünkből és cselekedeteinkből a válasz?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!