Közeli munkatársak

„Ezután Pál Timótheust mutatja be a gyülekezetnek. Ezek a bemutatások sok mindent elárulnak arról, hogy mit tartottak fontosnak egymásból az apostolok. Pált és szolgatársát nem személyes jó barátság köti össze, hanem az ügy iránti közös elkötelezettség. Nem arról beszél az apostol, hogy neki személyesen milyen szolgálatot tett, hanem az a lényeg, hogy mennyire azonosult Timótheus az evangélium ügyével. A jó lelkület nem a jó ízű 'lelkizésekben' nyilvánul meg. A világ bűnei feletti sóhajtozási verseny győztese még nem biztos, hogy jó lelkületű. Az evangéliumhoz való viszonyunk dönti el azt, hogy mit jelent Isten az életünkben. A gyülekezetről való gondoskodásunk a mérce, ez mutatja meg, hogy a szeretet hogyan kapcsol össze minket Istennel és egymással.

Pál jól tudta, hogy sokan vannak, akik csak látszatra szolgái az evangéliumnak. Ezek a maguk hasznát keresték. Ezekről a szolgákról már korábban is szólt (Fil 1:14-27; 2:4). Az embernek nem természete az önzetlenség, a szolgálat látszatát pedig hamis cselekedetekkel is lehet kelteni. A Krisztusba vetett hit önmagában még nem tesz alkalmassá a szolgálatra, szükség van az önzetlen, szereteten alapuló felebaráti kapcsolatokra.

Timótheus megbízható, kipróbált munkatárs volt. Ez az evangélium szolgálatának fontos kritériuma (2Kor 2:9; 8:9; 9:13; 13:3). Timótheus kipróbáltságáról a gyülekezet is meggyőződhetett, hiszen a gyülekezet alapításának munkájában Pál ifjú tanítványa is részt vett. Az apostollal való szoros kapcsolata is garancia arra, hogy lelkiismeretesen végzi majd a küldetését. Személyes kapcsolataink összekötő ereje a jóban való fáradozásainkhoz ad erőt. Az igazán erős barátságot a másokért végzett szolgálat erősíti. Timótheust önmagával egyenrangú munkatársnak tartja Pál (vö. Fil 1:1). Köztük mégis az igazi összekötő erő: az evangélium ügye" (Dr. Szigeti Jenő: Levél az örömről Pál apostol levele a filippiekhez. Budapest, 2004, Élet és Egészség Könyvkiadó. 58–59. old.).

2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: