„És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok" (Mk 14:34).

Bármit kellett is elszenvednie Jézusnak földi élete 33 esztendeje során, semmi nem érhetett fel azzal, ami a keresztre feszítés előtti utolsó órákban várt rá. Örök időktől fogva elhatározta, hogy meghozza áldozatát a világ bűneiért (Ef 1:1-4; 2Tim 1:8-9; Tit 1:1-2), és ekkor érkezett el az ideje, hogy minden beteljesedjék.

Mit tudunk meg az alábbi versekből Krisztus szenvedéséről a Gecsemáné kertben (Mt 26:39; Mk 14:33-36; Lk 22:41-44)?

„Azután elment néhány lépésnyi távolságra, – de nem olyan messzire, hogy ne láthatták és hallhatták volna őt, és – arcra borulva zuhant a földre. Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját.

Jézus helyzete most egészen más volt, különbözött azoktól a helyzetektől, amelyekbe eddig belekerült. Szenvedését legjobban a próféta szavaival írhatjuk le: 'Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen, és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura' (Zak 13:7)! A bűnös ember helyetteseként szenvedett az isteni igazságszolgáltatás súlya alatt. Látta, hogy mit jelent ez az igazság-szolgáltatás. Eddig közbenjáróként tevékenykedett másokért; most ő vágyott arra, hogy legyen valaki, aki közbenjár érette" (Ellen G. White: Jézus élete. Advent Kiadó, 1989. 591–592. old.).

Gondolkozzunk el azon, hogy mi történt Jézussal a Gecsemánéban! A világ bűnei lassan-lassan ránehezedtek. Próbáljuk meg elképzelni ezt az érzést! Egyetlen embernek sem kellett ehhez hasonlókon keresztülmennie. Mit árul ez el Isten szeretetéről? Milyen reménységet meríthetünk ebből?