SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 2:12–3:18; 13:1-14;

Zakariás 4:1-14; Róma 12:1-2; Filippi 2:5-9

„Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24).

Jézus példája a földben elhaló gabonamagról csodálatos párhuzamot mutat azzal, ahogy nekünk alá kell vetnünk magunkat Isten akaratának.

Itt van mindjárt ez a szó, hogy „esik" (hull). A növény száráról aláhulló gabonamag nem irányíthatja, hogy hová essen a talajba. Nem tehet semmit az őt körülvevő, majd ránehezedő földdel.Azután találkozunk a várakozás gondolatával. Miközben a gabonamag a földben hever, nem tudja, mit tartogat számára a jövő. Búzaszem lévén nem tudja „elképzelni", milyen lesz az élet a jövőben.

Végül jön a meghalás gondolata. A gabonamagból nem lehet növény, ha nem kerül el a biztonságos és kényelmes helyéről. Meg kell „halnia"; vagyis fel kell adnia mindazt, ami azelőtt volt, mielőtt magból termést hozó növénnyé vált volna.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Ha tudjuk, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, miért esik annyira nehezünkre el is fogadni azt? Krisztus milyen példát adott az alázatra, az akarat alávetésére? Hogyan tudnánk a búzaszem példáját saját életünkre alkalmazni?