További tanulmányozásra:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. (18. fejezet) 156–162. old.; Jézushoz vezető út. 14. kiad. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 37–41. old.

„A bűnbeeséskor Sátán uralma alá került az akarat, ami az emberi jellem alakulásában oly fontos tényező, ő pedig kezdettől fogva azon munkálkodott, hogy az ember egyedül a saját gyönyöreit hajszolja és kövesse, egészen a végső romlásig és nyomorúságig" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt., 515. old.).

„Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek. El kell kezdenünk komolyan és kitartóan imádkozni. El kell vetnünk magunktól a rossz szokásokat; a győzelmet csak akkor nyerhetjük el, ha határozott erőfeszítéssel igyekszünk tévedéseink kiigazítására és a helyes alapelvekhez való alkalmazkodásra. Sokan azért nem érnek el magas szintet – amelyet pedig elérhetnének –, mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik. Mindazok, akik alkalmasak tisztségek betöltésére, a legszigorúbb értelmi és erkölcsi fegyelemmel kell nevelődjenek. Isten segítségükre lesz, mert erejét egyesíti az emberi törekvésekkel" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 208. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mennyire számolunk azzal, hogy akaratunk „a bűnbeeséskor Sátán uralma alá került"? Jézus jellemére figyelve miért látjuk meg jobban saját bűnösségünket, valamint Isten kegyelmének nagyságát?

2. Olvassuk el Jézus küzdelmének történetét (Mt 26:36-43)! Jézus mely érzései és vágyai tusakodtak Isten akarata ellen? Milyen tanulságokat vonhatunk le példájából?

3. Beszéljünk a csoportban arról, hogy környezetünkben mi minden tör lelki védelmi rendszerünk ellen, sebezhetőbbé téve Sátán támadásaival szemben! Hogyan segíthetünk testvéreinknek még inkább meglátni e veszélyeket? Mivel segíthetünk azoknak, akiknek szükségük van valamire?

4. Van valaki a gyülekezetben, aki már jó ideje nem jár közénk, aki talán már eljutott arra a pontra, hogy feladja a küzdelmet? Mit tehet csoportunk a bátorításáért, hogy ne forduljon el Jézustól? Milyen gyakorlati dolgokat tehetünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: