„Az igazságnak Lelke"

Imádkoztunk már így: „Kérlek, Istenem, tégy jobbá engem!" – de mintha mi sem történne? Hogyan lehetséges az, hogy imádkozunk: Isten nagy ereje alakítson át, életünk mégsem változik? Tudjuk, hogy Isten a természetfeletti erőforrások végtelen tárházának birtokában van, amit örömmel és ingyen bocsát rendelkezésünkre. Ezzel mi szeretnénk is élni, életünk mégsem mutatja azt a változást, ami összhangban lenne azzal, amit Isten felkínál.

Miért? Ennek zavarba ejtően egyszerű az oka: Miközben a Lélek végtelen hatalommal rendelkezik az átformálásunkra, saját döntésünkkel korlátozhatjuk, amit Istent megtehet értünk.

Jn 16:5-15-ben Jézus így nevezi a Szentlelket: „az igazságnak Lelke" (13. vers). Mire utal ez a Szentlélek értünk végzett munkájával kapcsolatban?

Jóllehet a Szentlélek meggyőzhet bűnösségünkről, a megtérést nem idézheti elő bennünk. Bemutathatja a legfőbb igazságot Istenről, de nem préselhet ki belőlünk sem hitet, sem engedelmességet. Ha Isten a legcsekélyebb mértékben is kényszerítene, elveszítenénk szabad akaratunkat, és Sátán azzal vádolná Istent, hogy befolyásolja szívünket és értelmünket; joggal vádolná Istent azzal, hogy a nagy küzdelemben nem tiszta eszközökkel él. Amikor kitört a mennyben a nagy küzdelem, az Atya sem Sátánt, sem az angyalokat nem kényszerítette, hogy higgyenek jóságában és igazságosságában. Az Éden kertjében pedig, amikor újra nagy tét forgott kockán, akkor Isten világosan elmondta az igazságot a kert közepén álló fáról, de nem akadályozta meg Évát és Ádámot abban, hogy szabad akaratukat gyakorolva engedetlenek legyenek. Isten ma sem fog másképpen viszonyulni hozzánk. Tehát a Lélek elénk tárja az igazságot Istenről és a bűnről, majd így szól: „Mit cselekszel most, annak tükrében, amit megmutattam?"

Ugyanez történik a próbák idején. A próbák sokszor pontosan azért érnek, mert nem engedelmeskedtünk, vagy nem bántuk meg a bűneinket. Tudatosan ki kell nyitnunk a bűnbánat és az engedelmesség ajtaját, hogy az Atya ekkor is munkálkodhasson. Így Isten ereje beléphet, hogy végbevigye átalakító munkáját.

Miről győzött meg az „Igazság Lelke" utoljára? Mennyire figyelünk oda a hangjára? Ami pedig a legfontosabb, szabad akaratunkkal milyen döntéseket hozunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: