Tegyük fel, hogy Sándor egy országos bank egyik ágazati igazgatója. Már régóta dolgozik a tekintélyes intézményben. Tehetségével elérte, amit csak lehetett. Feljebb már nem léphet a belső ranglétrán, hiszen csak a tulajdonos, István áll felette. Sándor nem elégszik meg az igazgatótanácsi tagsággal; mindenképpen az a vágya, hogy megszerezze magának a bank tulajdonjogát is. Azt persze tudja, hogy törvényes úton erre sosem nyílna alkalma. Alaposan felmérte a helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a bizalom oldaláról támad. Felkeres egy újságírót, akivel beszélgetve úgy tesz, mintha valami tisztességtelen, a befektetőkre nézve hátrányos dolgot tudna a bank tulajdonosáról, Istvánról. Felébreszti a szenzációra éhes újságíró fantáziáját, és ezzel felelőtlenül, de tudatosan elindít egy lavinát, abban a reményben, hogy az események kapcsán a bank tulajdonosának távoznia kell posztjáról, és akkor elfoglalhatja István helyét.

A bank tulajdonosa, István azonban rendkívül jó szakértő, becsületes az üzleti életben és jellemében is makulátlan. Sándor tehetséges, jó szakember, viszont régi vágya egészen megrontotta jellemét. Sándor valójában egy „küzdelmet" indított el, amikor megszervezte a találkozót az említett újságíróval.

Ki kerül ki győztesen ebből a „pozícióharcból"? Milyen küzdelmet is indított el Sándor? Szakmai jellegűt? Kétlem. Rendkívül sajátos viadalt, a jellemek harcát. István jelleme és Sándor jelleme feszül itt egymásnak. Banki ügymenetről beszélnek, tranzakciókról, szerződésekről, amivel napi munkájuk során megszokottan foglalkoznak. De igazából kettejük jelleme mérkőzik meg egymással. Zarka Péter

Példámból minden bizonnyal világosan látszik, hogy a bankigazgató Istent példázza, vádolója pedig Sátán, aki sajátos, ám mai világunkban, az emberek között is újra és újra megismétlődő történetet indított el. Végül arra derül majd fény, hogy Isten jelleme állja-e ki az idők minden viharát, eseményeit vagy Sátáné. A tiszta szeretetet gyakorló, önzetlen, másokért élő Istenben érdemes-e megbíznunk, hinnünk, vagy a rágalmakat koholó Sátánban, aki nem bánja, ha a „banktulajdonos" hírnevére sár fröccsen, vagy a különböző partnereknek mennyi kára keletkezik. Az efféle rágalmazás a történelem előtti időktől fogva divatban maradt. A példánkban szereplő Sándor keresi a lehetőséget arra, hogy a bank életében itt is, ott is zavart keltsen, rossz fényben tüntetve fel ezáltal Istvánt, aki soha nem ártott neki. Jól tudja, ahhoz idő kell, hogy kiderüljön: a kétes helyzetet az ő céltudatos zavartkeltése idézte elő, és a bajokért nem István a felelős… (A történet a következő tanulmány után folytatódik!)