A Gazda nevében

„Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék" (1Kor 4:2).

„A sáfár azonosítja magát gazdájával. Ura érdekeit tartja ő is szem előtt. Elfogadta a sáfár tisztét, ezért gazdája helyett kell cselekednie, azt tennie, amit ura is tenne, ha ő igazgatná javait. Ez a pozíció megtiszteltetés, amelyben gazdája bizalmát élvezi. Ha a sáfár bármilyen téren önzően jár el, és a saját hasznára fordítja azt, amit ura javaival kereskedve nyert, visszaél a bizalommal. A gazda nem tekinthet rá többé úgy, mint megbízható szolgára, akire nyugodtan támaszkodhat.

Minden keresztény Isten sáfára, akire az Úr rábízta javait… Bánjon bölcsen az Úr tulajdonával mindenki, aki kereszténynek mondja magát. Isten számba vette a nekünk adatott anyagiakat éppen úgy, mint a lelki áldásokat. Sáfárként mi is pontosan el tudunk számolni? Meggyőződünk arról, hogy vajon jól gazdálkodunk-e mindazzal, amit Isten ránk bízott, vagy pedig eltékozoljuk az Úr javait önző, látványos kiadásokkal? Bárcsak mennyei kincsként tennének félre mindent az emberek, amit szükségtelenül kiadnak!

Akármilyen nagy legyen egy embernek, egy családnak vagy egy intézménynek a bevétele, ill. bármilyen nagy vagyonnal rendelkezzen is, senki ne feledje, hogy csak sáfár, akire az Úr rábízta pénzét…

Isten bátorítja hűséges sáfárait, akik hajlandók minden energiájukat és Istentől kapott ajándékaikat a lehető legjobban felhasználni. Ha mindenki megtanulja hűségesen megadni Istennek azt, ami megilleti őt, gondviselése által képessé tesz arra egyeseket, hogy jelentős adományokat adjanak. Másokat ahhoz segít hozzá, hogy kisebb adományt vigyenek. Isten előtt akkor kedves úgy a nagy, mint a kisebb adomány is, ha az adakozó csakis Isten dicsőségét tartja szem előtt" (Ellen G. White: That I May Know Him. 220. old.).

2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: