Az új szövetség ígéretei

A hűtlenség már önmagában is éppen elég nagy baj, de az itt használt kép sokkal sötétebb: a nép a prostitúció útjára tért. Milyen mélyre süllyedtek! Az Úr viszont még ekkor is kész volt visszafogadni őket, megbocsátani nekik és helyreállítani a megromlott kapcsolatot. Prófétái által üzente, hogy megbocsátja Izráel minden vétkét (Ez 16:63). Kijelentette, hogy visszafogadja övéit, sőt még ennél is többet ígért.

Mit üzen az Úr népének minden időben (Jer 31:31-37)? Lásd még Gal 3:29; Zsid 8:7-13; 10:16-17! Minek a reményét, ígéretét találjuk az idézett szövegekben?

A bűnök bocsánatán túl azt is ígérte az Úr, hogy törvényét a hívő szívébe írja, gondolataiba vési (Jer 31:33). Ebben az igében találjuk az evangélium alapját, a kegyelem titkát. Ezek az ígéretek képezik az Úr és engedelmes hívő népe közötti új szövetség alapját.

Előfordulhat, hogy elesünk, bűnbe keveredünk, hibákat követünk el, de Jézusnak hála, Isten nem hagy el! A megváltási terv lényege, hogy Isten minden embernek bűnbocsánatot kínál. Nincs olyan elvetemült gonosztevő, aki vétkeire ne kaphatna bocsánatot a keresztnél, még ha égbekiáltó bűnt követett is el! Isten ezt üzente az ókorban Izráel népének, most pedig ugyanezt mondja nekünk. A Golgota keresztjéről a bűnbocsánat fénye ragyog. Gondviselő Urunk most is szeret, és kész visszafogadni, még ha paráznaként viselkedtünk is. Nem kényszerít, hanem „szeretetnek köteleivel" (Hós 11:4) von magához.

Rólunk is elmondható, hogy hűtlenül elfordultunk az Úrtól? Visszautasítottuk valaha Isten nagy szeretetét? Ha igen, így szól hozzánk Istenünk: „Térj vissza hozzám! Meggyógyítalak és megbocsátok neked!" Mit felelünk neki?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: