A házasság

Elkána tehát minden bizonnyal hűséges követője volt az Úrnak, de ő is eltért a tökéletes isteni tervtől, attól, hogy egy férfinak csak egy felesége legyen. Igaz, a többnejűség akkoriban bevett szokás volt, de ettől még egyáltalán nem vált helyessé! Mindig is Isten terve a legjobb, hiszen Ő tudja, hogy mi válik igazán a javunkra. Nem származik jó abból, ha az ember eltér az Úr útmutatásától.

Ellen White is utal arra, hogy Anna volt Elkána első felesége, és a férfi azért nősült újra, mert az asszonynak nem született gyermeke. „Ám a hitetlenség miatt megtett lépés nem hozott boldogságot. Születtek ugyan fiú- és lánygyermekek a családban, de az Isten által bevezetett szent intézmény öröme és szépsége megromlott, a családi béke megtört. Peninná, az új feleség irigy és szűk látókörű, kevély nő volt, aki kihívóan, szemtelenül viselkedett. Annának minden reménye szertefoszlott, teher lett számára az élet" (Ellen G. White: Daughters of God. 39. old.).

Milyen példákat idézhetnénk még bibliai „hősök" életéből, akik hitben megbotlottak és józan ítélőképességük meggyengült? Milyen következményei lettek tetteiknek?

Halálával Jézus – „kiben van a mi… bűneinknek bocsánata" (Kol 1:14; lásd még 2Móz 34:7; Zsolt 130:4; Ef 1:7) – legszörnyűbb bűneinkre is engesztelést szerzett. Tudjuk azonban, hogy minél rosszabb dolgot követ el az ember, annál súlyosabb következményeket von ez maga után. A Biblia egyrészt biztat, hogy bocsánatot szerezhetünk bűneinkre, de nem kecsegtet a közvetlen következmények alóli mentesség ígéretével. Ha pedig az ember eltér az isteni elvektől, mint ahogy ez Elkánával is előfordult, számítania kell a keserű következményekre. Vigyázzunk, nehogy a „kegyesség látszatával" becsapjuk magunkat! Még a legjobb emberek sem mentesek a hitbeli botlások és rossz döntések veszélyétől!

Idézzünk fel néhány olyan esetet az életünkből, amikor a hit hiánya vagy az elhamarkodott, rossz döntés súlyos következményekkel járt. Mit tanultunk ezekből, ami megvéd hasonló hibáktól?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: