Sámson és a nők, avagy az elvakító szenvedély

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Bírák 14–16

„Mert mindaz ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból" (1Jn 2:16).

Sámson története a mai olvasó számára több problémát is rejt. Számos nehezen érthető részt találunk benne, ami Pál szavaival élve azt mutatja, hogy „most tükör által homályosan látunk" (1Kor 13:12). Teljesen tiszta kép csak Jézus viszszatérése után bontakozik ki előttünk.

Persze, még ha valóban „tükör által homályosan látunk" is, bőven akad tanulság Sámson, a felesége és Delila eléggé elképesztő történetében.

Több ponton is hasonlít Sámson és felesége, valamint Sámson és Delila (akibe a férfi később szeretett bele) története. 1) Filiszteus volt mindkét nő. 2) A fi-liszteusok vezetői mindkettőjüket rá tudták venni, hogy állítsanak csapdát a férfinak. 3) Kezdetben Sámson még ellenállt, de végül csak megadta magát úgy az első, mint a második esetben. Delilát ugyan nem vette feleségül, mégis hozzá kapcsolódik a neve, és nem a feleségéhez, akinek nevét sem ismerjük.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Isten ritka képességekkel ajándékozta meg Sámsont, és szolgálatra hívta el. Azt is tudjuk róla, hogy féktelen szenvedély tombolt benne. Szenvedélyeinek és adottságainak feszültségében a történet szomorúan alakult.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: