Hazugságok

Ábrahám és Sára is Táré gyermeke volt, de más anyától születtek. Amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy otthonából induljon el az ismeretlenbe, a pátriárkának aggodalmat okozott felesége különleges szépsége is. Nem bízott a pogányok erkölcseiben, ezért kérte Sárát, aki a felesége, de féltestvére is volt, hogy ne feleségének, inkább húgának mondja magát (1Móz 20:12-13).

Mivel indokolta Ábrahám, hogy hazugságra vette rá Sárát? Mennyire volt valós, illetve logikus, amire hivatkozott? Miért gyengülhetett meg ennyire a hite? Lásd 1Móz 12:11-13!

Az ínséges időkben Kánaán lakói gyakran bemerészkedtek Egyiptom területére, ahol a Nílus vize öntözte a földeket. Ábrahám és családja nem azért indult, hogy csak élelmet vegyen, egy időre ott szándékoztak letelepedni (1Móz 12:10). Így az éhínségtől ugyan megmenekültek, ám újabb veszéllyel találták szemben magukat. Sára után, szépsége láttán még hatvan valahány éves korában is megfordultak az emberek. Ábrahám félelme tehát nem volt alaptalan. Az egyiptomiak feltűnő szépségnek találták az asszonyt, beszámoltak róla még a fáraónak is. Ábrahám úgy gondolhatta, hogy ebből a veszélyből csak hazugsággal vághatja ki magát.

Isten azonban közbelépett, és csapásokkal sújtotta a fáraót (1Móz 12:17), aki erre haladéktalanul visszaküldte Sárát a férjéhez. Ábrahámot hibáztatta a bajért. A szidalmat hallgató Ábrahámnak rá kellett döbbennie, hogy az egyiptomiak erkölcsileg éppenséggel felette álltak. Nem lett volna szabad kételkednie Isten védelmében.

Ábrahám és Sára mégis elfeledkezett e tanulságról. Hosszú idő telt el az iménti eset után (és talán éppen azért), újból ugyanabba a hibába estek (1Móz 20:2).

Előfordult már, hogy úgy éreztük, csak hazugsággal keveredhetünk ki a bajból? Mi történt? Miért is jutottunk oda? Mi lett a hazugság következménye? Mi gyengítette a hitünket? Mit tanultunk az esetből, nehogy újból hasonló hibába essünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: