Az Ábrahámnak tett első ígéret (1Móz 12:2) nem teljesedett „várható" időn belül, közben a pátriárka és felesége is eléggé megöregedett. Minél idősebbek lettek, annál nagyobb problémának tűnt az örökös kérdése. Érthető, hogy Ábrahám Isten kijelentésének más értelmezéséről gondolkozott.

Ábrahám és Sára először a hűséges szolgát, Eliézert akarta örökösének kinevezni (1Móz 15:2-3). A Nuziban talált, még a pátriárkák kora előtti időből származó agyagtáblákból ismerjük a szokást, miszerint gyermektelen házaspárok örökbe fogadták szolgájukat vagy annak gyerekét, hogy javaikat örökölje. Az ilyen szerződésekbe belefoglalták azt is, hogy a megállapodás érvényét veszti, amennyiben a házaspárnak később saját gyermeke születik.

A második ígéret (1Móz 15:4-5) hogyan hatálytalanította az Eliézerre vonatkozó megállapodást? Még mit tudott meg belőle Ábrahám?

Sára adta a második ötletet az örökössel kapcsolatban. Tíz évet töltöttek már Kánaánban, amikor Sára férjének ajánlotta a szolgálóját, Hágárt (1Móz 16:1-3). Erre is találni példát a Nuziból származó agyagtáblákon. Ha egy házaspárnak nem született gyermeke, az asszony férjének adhatta egyik szolgálólányát, és az ebből a kapcsolatból született gyermeket sajátjának tekintette. A Nuziból származó leleteken az is olvasható, hogy a szolgáló fia örököl mindent, amenynyiben később a törvényes feleségnek nem születik fia. Úgy érvelhettek, hogy ha a szolgálónak fia születik, akkor legalább beteljesedik Isten ígérete, mivel a gyermek Ábrahámé (lásd 1Móz 15:4).

Mennyiben mutat túl az 1Móz 17:16, 19 verseiben feljegyzett harmadik ígéret az előzőekben elhangzottakon? Miért nem lehetett attól fogva Izmaelt tekinteni a törvényes örökösnek? Olvassuk el a negyedik ígéretet is 1Móz 18:10, 14 verseiben! Mi az, amit Isten még egyértelműbben fejezett itt ki?

Ábrahám és Sára már 25 éve várt az isteni szó beteljesedésére. Minden ígérettel és minden eltelt évvel az Úr egyre világosabban kifejezte, hogy csoda folytán születik majd a gyermek. Olvassuk el 1Móz 15:6 és Róm 4:3 verseit.