ISTEN IGÉJE MA

A Bibliát ma sokan nem tartják időszerűnek, helytállónak. Indoklásul több dologra is hivatkoznak, amelyeket alapjában véve három érvre vezethetünk viszsza: (1) a Biblia igen régen keletkezett; (2) viszonylag kis csoport, a zsidó nép köréből származik; (3) a világ annyit változott a Biblia megírásának kora óta, hogy véleményük szerint ez a könyv ma már bizonyára nem lehet időszerű.

Hogyan válaszolnánk ezekre a kifogásokra?

A kifogások lényegében egyetlen tőről fakadnak. Az érvel így, aki szerint a Biblia pusztán egy a könyvek közül, olyan gyűjtemény, amelyet csak a saját koruk elképzeléseit írásba foglaló emberek írtak.

Keresztényként azonban nem fogadhatjuk el ezt az előfeltételezést. Hisszük, hogy a Biblia Isten Igéje; hisszük, hogy a Teremtő Isten a Bibliából szól hozzánk. Hisszük, hogy az Úr az egész emberiségnek kinyilatkoztatta akaratát e könyv által. Régen írták, kis nép körében keletkezett, olyan korban, ami annyira más, mint a miénk - nos, mindezek nem számítanak igazán, ha elhisszük, hogy Isten szól hozzánk lapjairól.

Mik 6:8 Jn 10:10 Jn 17:3 ApCsel 17:31 Fil 4:7

Az alábbi szövegek a Bibliában tárgyalt kérdéskörök közül vetnek fel néhányat. A verseket olvasva mérlegeljük a felvetett gondolatokat, és hogy időszerűek-e ma is!

„Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre" (Zsolt 33:11).

Milyen választ adhatnánk ezekre a kérdésekre a Biblia nélkül? Próbáljuk meg elképzelni, mennyire más lenne az életünk a Bibliában található útmutatás, remény és ígéretek nélkül! Mitől válhat még valósabbá számunkra a Biblia tanácsa?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: