NÖVEKEDNI KRISZTUSBAN

Hogyan mutatja be Pál a Krisztusban való növekedés folyamatát Ef 4:14–15 verseiben?

Minden tanbeli kérdést illetően a Bibliáé az utolsó szó, ezért a Krisztusban való növekedéshez is elengedhetetlenül szükséges az igetanulmányozás. Csak az Ige ismerete védhet meg az emberek ravasz fortélyaitól.

Persze nem elég csak olvasni a Bibliát. Engedelmeskedni is kell előírásainak. Követnünk kell szavát, máskülönben semmit nem változtathat rajtunk. Akkor növekszünk Krisztusban, ha engedelmeskedünk, ha úgy szóban, mint cselekedetben és gondolatban igyekszünk Krisztushoz hasonlóvá válni.

Pál azt írta a Rómában élő hívőknek: arra hivattunk el, hogy Krisztushoz igyekezzünk hasonlítani (Róm 8:28–29). Az élet minden területére vonatkozik ez, de különösen gondolatainkra (2Kor 10:5), mert ha a gondolataink jók, szavaink, tetteink és egész hozzáállásunk is az lesz. Szívünk tisztaságát megőrizve szavaink és cselekedeteink is azok maradnak.

Az Úrban való növekedés melyik fontos tényezőjére utal Gal 2:20?

Önző énünk alárendelése nélkül nem növekedhetünk Krisztusban, nem juthatunk el a keresztényi élet érettségére. Pál ezt úgy fejezte ki: megfeszíttetett, hogy Jézus éljen tovább benne. Ezután már nem követhetjük a test szeszélyes vágyait, szenvedélyeit, hanem Isten parancsolatainak kell engedelmeskednünk. Döntéseinket már nem csak a saját véleményünk alapján hozzuk meg, mivel Krisztus az életünk Ura, és cselekedeteinknek is ezt kell tükrözni. Énünk alárendelése egy folyamat, amit keresztényi életünk részeként nap mint nap meg kell tenni. Abban a pillanatban, ahogy uralkodni engedjük énünket, a bűn már az ajtó előtt van; a bűn pedig a halálba visz.

Hogyan adtuk át az uralmat Krisztusnak az életünk felett? Milyen tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban? Mi történt? Milyen érzés volt? Mi lett a következménye? Mit tanultunk akkor, amit elmondhatunk a hasonló tapasztalatra vágyóknak? Szombaton beszélgessünk ezekről a kérdésekről a csoportban!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: