FEJLŐDNI KELL

Amikor Nikodémus az éj leple alatt felkereste Jézust, és megkérdezte tőle, hogyan nyerhet örök életet, Jézus azonnal azt felelte: újjá kell születnie (Jn 3:3, 5). Ez a feltétel arra utal, hogy az újszülött állapotához hasonlítható a keresztényi élet kezdete. Amennyiben tehát a keresztényi élet kezdetét az újjászületés jelképezi, az új hívő pedig Krisztusban újszülöttnek tekinthető, fontos, hogy minden keresztény megfelelő táplálékhoz jusson, és fejlődni tudjon, amíg lelki érettségre jut. „Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében" (2Pt 3:18) – tanácsolta Péter a hívőknek. Korábban, miután az újjászületés példájával élt (1Pt 1:23), arra bátorította levele olvasóit, hogy „a tiszta, hamisítatlan tej után" vágyakozzanak (1Pt 2:1–3), amitől növekednek.

Olvassuk el Zsid 5:12–14 verseit. Mire utalt itt Pál a lelki növekedéssel kapcsolatban? Mit mond a lelki éretlenségről, és hogyan állítja szembe a lelki érettséggel?

2Kor 7:1-ben Pál utal arra, hogy nem akkor érünk lelki fejlődésünk csúcsára, amikor elfogadjuk Jézust, az még csak a kezdet! Növekedni kell. Megszentelődni azt jelenti, hogy teljessé tenni. Az Efézusi levélben pedig arra tanította az apostol Krisztus követőit, hogy elhivatásukhoz méltóan éljenek (Ef 4:1).

Egyértelműen hangzik az Igéből, hogy hit által üdvözülünk. Jézus igazsága révén fogad el Isten, ami kegyelemből, hit által tulajdoníttatik nekünk. Eszerint a keresztényi élet lelki és erkölcsi folyamat. Változnunk kell, méghozzá jó irányban! Egyre jobban tükröződnie kell bennünk Isten jellemének (lásd 1Pt 1:14–16).

Gondoljunk keresztényi életünkre! Mely területeken tapasztaltunk lelki növekedést, érést? Hol állunk gyengébben? Miért olyan fontos tudni, hogy üdvösségünk reménye csakis Jézusban és igazsága érdemeiben van, nem pedig önmagunkban?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: