BÖLCSESSÉG AZ EMBERI KAPCSOLATOKBAN

Magánéletünk otthon, zárt ajtók mögött zajlik, társas lények lévén azonban a meghitt, szűk körön kívül másokkal is kapcsolatba kerülünk.

Tehát nemcsak magánemberek, hanem egy társadalom tagjai is vagyunk. Isten Igéje tartogat bölcs tanácsokat arra is, hogyan lehet a legjobb az életünk a különböző közegekben.

Egy korábbi tanulmányban is érintettük, hogy hat a családi kapcsolatainkra, ha betartjuk a Tízparancsolatot. Olvassuk el újból a törvénygyűjteményt (2Móz 20:1–17), majd fogalmazzuk meg, hogy mivel járul hozzá a jobb emberi kapcsolatok fenntartásához, ha parancsolatainak engedelmeskedünk.

Becslések szerint az emberi magatartás szabályozására több mint 32 millió törvényt hoztak az évszázadok során. E törvényeket gyakorta megváltoztatták vagy visszavonták a kor követelményeinek megfelelően. A Tízparancsolattal azonban más a helyzet, hiszen elvei változhatatlanok, örök érvényűek, útmutatóul szolgálnak a magán- és közéletben egyaránt.

A Bibliában bölcs tanácsokat találunk arra vonatkozóan is, hogyan élhetünk a társadalom hasznos tagjaiként. Ha a Szentírásban foglalt elvek szerint járunk el, bizonyságtevésünk is eredményesebb.

Milyen tanácsokat rejtenek Jer 29:7; Róm 12:17–18; 13:1–4; 1Pt 2:13–14 és 17 versei, amelyeket követve társadalmi életünk is csak jobb lehet? Még melyik bibliaszövegeket sorolhatjuk ide? Gondolkodjunk azon is, hogyan alkalmazható az Ige tanácsa a legjobban adott környezetünkben!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: