BELSŐ BIZONYÍTÉK: 2. rész

Nem mondhatja tehát senki komolyan, hogy Jézus apostolainak elment az esze, azért beszéltek a feltámadásról. Mások inkább azt állították, hogy a tanítványok együtt találták ki Krisztus feltámadásának történetét.

Miért nem állja meg a helyét ez a feltételezés, tekintettel arra, amit Jézus első követőinek életéről és sorsáról tudunk? Lásd Lk 21:16–17; Jn 16:2!

Ugyan mi késztette volna a tanítványokat, hogy ilyen történettel rukkoljanak elő? Hatalom, elismerés vagy pénz utáni vágy? Ennek még a gondolata is felháborító! Jézus feltámadását követően a tanítványok nem szereztek világi hatalmat, befolyást, nagy vagyonra sem tettek szert, ellenkezőleg! Népük elfordult tőlük, vallási vezetőik megvetették őket, kíméletlen üldözés lett az osztályrészük. Rendületlenül állították, hogy Jézus feltámadt, ezért mindent elveszítettek, amit a világ kínál.

Volt, aki úgy okoskodott, hogy a tanítványok nyereség reményében fogtak öszsze, csakhogy a vállalkozásuk balul ütött ki. Mivel már kiálltak a feltámadásról szóló történet mellett, nem volt más választásuk, továbbra is azt kellett mondaniuk. Ezzel a feltételezéssel az a probléma, hogy az evangéliumokat csak évekkel a feltámadás után foglalták írásba. Ha a tanítványok abban reménykedtek volna, hogy Jézus feltámadásának kitalált története révén vagyonra, netalán nagy hatalomra tehetnek szert, hamar rá kellett volna döbbenniük: ez csak hiú ábránd. Ugyan mi késztette volna őket még évtizedek múltán is – miközben bőven lett volna alkalmuk elfordulni a sikertelen vállalkozástól –, hogy továbbra is kitartsanak történetük mellet, amikor olyan nagy árat kellett fizetniük érte?

Hogyan érvelt Pál 1Kor 15:6-ban Jézus feltámadásának ténye mellett?

Pál azt állítja, hogy feltámadása után Jézus több mint ötszáz embernek megjelent, „kik közül a legtöbben mind máig élnek". Más szóval tehát, Pál biztos volt Jézus feltámadásának valóságában. Mintha egyenesen azt javasolta volna az embereknek, hogy keressenek valakit a több mint 500 szemtanú közül, és kérdezzék meg, mit látott. Pál azért is szólt olyan határozottan, mert ő maga is találkozott Jézussal (ApCsel 9:1–8).

Mi késztet arra, hogy higgyünk Jézusban? Mit tehetünk hitünk erősítése érdekében? Mi az, ami gyengíti a hitünket?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: