Még milyen bizonyíték támasztja alá a Bibliába, mint Isten Igéjébe vetett hitünket azon túl, amivel az elmúlt két nap során foglalkoztunk?

Gondoljunk csak Jézus történetére az Újszövetségből! Mi az, ami Jézussal megtörtént, ami a keresztény hit egésze szempontjából olyannyira fontos? Lásd Róm 8:34; 1Kor 15:12–19!

Pál egészen világosan kifejti 1Korinthus 15-ben, hogy Jézus feltámadása hitünk központi tétele. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Krisztus bűneinkért vállalt helyettes halála hiábavaló lett volna a feltámadás nélkül. Ebből is látszik, hogy hitünk szempontjából mennyire fontos Krisztus feltámadása.

Elég sokszor előfordult, hogy a rómaiak keresztre feszítettek zsidókat. Arra viszont nem volt példa, hogy akit keresztre feszítettek, feltámadt volna a halálból. Az Újszövetség írói ennek ellenére rendületlenül állították, hogy Jézussal éppen ez történt.

Milyen közös vonást találunk Mt 27:51–28:20; Mk 16:9–14; Lk 24:35–53; Jn 20:19–31 beszámolóiban?

Van ugyan némi eltérés a négy evangélium szövegében (bizonyos eseteket az egyik feljegyzett, amit a többi nem), abban azonban mindegyik egyetért, hogy Jézus feltámadt a halálból.

Nem mindenki tudja elfogadni a három nap múlva bekövetkezett feltámadás tényét. Teljességgel elképzelhetetlennek, beteg eleme képzelgésének tartják még a gondolatát is.

Talán kételkedhetnénk, ha csak egyetlen személy állítaná, hogy Jézus feltámadt. Ebben az esetben azonban mind a négy evangélista szava egybehangzó. Kizárt, hogy mind képzelődtek volna. A beszámíthatatlanság gondolatát tehát azonnal elvethetjük.

Olvassuk el megint 1Kor 15:12–19 verseit. Miért tartjuk hitünk központi tételének Krisztus feltámadását? Vajon elvárná Isten, hogy bizonyíték nélkül is elfogadjuk ezt? Mivel tudjuk megindokolni a válaszunkat?