E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 6

„Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az ő kívánsága be nem telik"

(Préd 6:7).

Nem szükséges túlságosan jól képzettnek lenni, hogy belássuk: a földön nem létezik igazi és tartós megelégedettség, minden örömünk valójában hiábavalóság, bajainknak viszont se vége, se hossza. Ráadásul állandóan leselkedik ránk a halál, és néhány éven belül feltétlen szembesít a félelmetes, egyben elkerülhetetlen helyzettel, hogy vagy örök pusztulásra, vagy örök boldogságra jutunk.

„Nincs, ami ennél valóságosabb, ennél rettenetesebb lenne. Bármilyen nagy hős is legyen az ember, ily végre jut még a legnemesebb is. Gondolkodjunk hát el ezen, majd pedig mondjuk ki: Vajon nem igaz, méghozzá minden kétséget kizáróan, hogy semmi jó nincs az életben, csak az eljövendő élet reménységében?! Csupán annyira lehetünk boldogok, amennyire közel kerülünk ahhoz. Keserű bánat nem terheli többé azt, aki tökéletes bizonyosságot nyert az örökkévalóságról, és nem lehet boldog, aki nem tekint előre az örökkévalóságra" – (Blaise Pascal, Pensees).

Pascal a XVII. században a maga módján fejtett ki néhány olyan gondolatot, amiről már Salamon is írt A prédikátor könyvében. A hét során tovább hallgatjuk Salamon kesergését, vagy inkább tűnődését a bűnbe süllyedt világ életét terhelő, zavaró dolgokról, egyenlőtlenségekről és igazságtalanságokról.