MINDENNEK RENDELT IDEJE VAN

Olvassuk el Préd 3:1–8 verseit. Figyeljük meg az ellentétpárokat: születés, halál; építés, rombolás; szeretet, gyűlölet stb. A kutatók vitatják ezeknek a verseknek a pontos jelentését, de úgy tűnik, hogy itt Salamon az emberi élet különböző eseményeire utal. Bizonyos dolgoknak egyszer érkezik el az ideje, míg máskor épp azok ellenkezője az időszerű.

A kulcs valószínűleg a 11. vers eleje, ahol Salamon ezt mondja Istenről: „Mindent szépen csinált az ő idejében". Tehát a felsoroltak mind helyénvalóak a maguk idejében. Inkább az emberi szabadságról és az ember saját dolgainak időzítéséről van itt szó, és nem arról, hogy a gondviselés korlátok közé szorítana mindent.

Természetesen arra a legnehezebb magyarázatot találni, hogy „ideje van a megölésnek" (3. vers). Számos magyarázat született már ezzel kapcsolatban. Gondolnunk kell azonban arra, hogy ki is volt Salamon: egy olyan ország uralkodója, ahol a halálos ítélet bevett gyakorlat volt (lásd 2Móz 22:18–20; 3Móz 20:2, 9–16; 24:14–16; 4Móz 15:35). Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Préd 3:3-ban szereplő héber szó más, mint ami 2Móz 20:13-ban fordul elő, és általában gyilkosságot jelent.

Hogyan világítanak rá a következő versek az időzítés fontosságára?

Zsolt 37:9 Mt 5:21–24 Mt 8:21-22 Róm 8:25 Róm 12:19 1Kor 4:5 Jak 1:19

Lehet, hogy komoly döntés vagy fontos választás előtt állunk? Jobb elodázni a dolgot? Vagy talán hiba lenne a halogatás? Vegyük ismét fontolóra:

„Mindennek rendelt ideje van"

. Hogyan segíthet a megfelelő időben, jól dönteni, ha imádkozunk, olvassuk a Bibliát és kikérjük mások tanácsát is?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: