TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 93-104. old.

Miután Isten újfent megígérte, hogy családját nagy nemzetté teszi, Abrám az ígéret megerősítéseként jelet kért (1Móz 15:78). Az Úr kész volt az abban a korban szokásos szerződési formák alkalmazásával szövetséget kötni szolgájával. Mennyei irányítással Ábrahám megáldozott egy üszőt, egy kecskét és egy kost három éveseket. Kétfelé hasította őket, és a darabokat egymástól kis távolságra helyezte el. Tett még ezekhez egy gerlicét és egy galambfiat, de ezeket nem vágta ketté. Ezután tisztelettel áthaladt az áldozatok részei között, ünnepélyes esküvel örök engedelmességet fogadva Istennek. Napnyugtáig a tetemek mellett maradt őrködve, nehogy ragadozó madarak beszennyezzék vagy felfalják őket. Napnyugta körül mély álomba merült; és 'ímé rémülés és nagy setétség szálla őreá' (1Móz 15:12). Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségben helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten (i. m. 105. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszainkat. Hogyan értelmezzük keresztényként, mit jelent, ha igaznak tekint valakit Isten!

2. Van az ismerőseink között olyan, aki érzi, hogy Abrámhoz hasonlóan őt is küldi Isten valahova, de nem tudja, pontosan merre vezet az útja? Mivel segíthetne neki szombatiskolai csoportunk?