ÉLŐLÉNY

1Mózes 2-ben változik a szín: a világ teremtése után egy kertben találjuk magunkat. A 2. fejezet nem újabb, másik teremtéstörténet, inkább az 1. fejezet kiegészítése. 1Mózes 1 piramisának az ember a csúcsa, a 2. fejezetben pedig az ember a kör középpontja. Az emberi faj kerül a reflektorfénybe, minden más pedig háttérbe szorul.

A beszámoló szerint csak az 5. napon teremtette meg Isten az első élőlény-t, héberül nefes hajjah (a növényzet nem tartozik a héber kifejezés körébe). A hajjah itt azt jelenti, hogy élet, a nefes pedig lény. Igen érdekes, hogy 1Móz 2:7-ben is ugyanez a kifejezés szerepel.

Olvassuk el 1Móz 2:7 versét. Mire vonatkozik tehát ez a kifejezés?

_______________________________________________________________

Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy a teremtésről szóló részben (1Móz 2:7), az embert jelölő, élőlény-nek (új prot. ford.) vagy élő lélek-nek (Károli) fordított kifejezés ugyanaz, mint amit a Szentírás a halakra, a madarakra és a csúszómászókra vonatkoztatva is használ. Az embert viszont az Úr az állatoktól eltérően Isten képére teremté (1Móz 1:27). Fizikai értelemben az emberiség kötődik a földi élet más formáihoz. Természetesen azért, mert mint a többi földi élőlénynek, nekünk is szükségünk van bizonyos fizikai tényezőkre, hogy életben maradjunk.

Milyen fényt vet 1Móz 2:7-ben a nefes használata (amit gyakran lélek-nek fordítanak) arra, hogy a lélek nem halhatatlan (Lásd Ez 18:4; Mt 10:28)?

_______________________________________________________________

A Bibliában számtalan módon, más és más tartalommal fordul elő a nefes szó (pl. mint személy, önmaga, élet vagy lény). Az Ószövetségben azonban sehol nem jelent a testtől függetlenül is létezni képes, különálló, tudattal rendelkező, halhatatlan egységet, ahogy igen sokan gondolják. Ez egy olyan pogány görög elképzelés, ami szinte minden mai egyistenhívő vallásba beszivárgott.

Soroljuk fel, hogy hány, széles körben elfogadott téves nézet ered a halhatatlan lélek gondolatából! Miért jó tudni az igazságot a lélekkel kapcsolatban? Mitől óv meg, ha ezzel tisztában vagyunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: