AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Az adventisták sok „sajátos" tantétele valójában nem is sajátos. A hetedik nap, a szombat megünneplését a hetednapi baptistáktól vettük át, és természetesen más keresztények, még ha nem is sokan, de szintén ünneplik a szombatot.

Igaz, a keresztény világ túlnyomó többsége hisz a lélek halhatatlanságában, és ami ebből logikusan következik, a halál után azonnal beköszöntő mennyei boldogságban vagy a pokol iszonyú kínjaiban. Ám vannak más keresztények is, akik jól értik, hogy a halottak a sírban alszanak az első vagy a második feltámadásig.

Számos „adventista" jellegzetességet, pl. ami az örökre szóló pusztulással kapcsolatos (szemben az örök gyötrelem tanításával), vagy pedig a millenneum tanítását másutt is vallanak. Lényegében szinte minden tantételünk szórványosan megtalálható a kereszténység különböző csoportjai körében.

Egy kivétel azonban van, ami nem más, mint az 1844-ben kezdődött advent előtti ítélet. Ez valóban csak a miénk.

Vannak, akiket aggaszt ez a tény. Vajon miért nem látják ezt más keresztények is? Mások viszont úgy gondolják, hogy e tantétel egyedi volta még erőteljesebben mutat a Hetednapi Adventista Egyház különleges elhivatására és küldetésére, méghozzá pontosan azért, mert senki más nem szól erről az ítéletről, aminek hirdetésére hívta el Isten népünket. Talán ez a tantétel teszi a hetednapi adventistákat leginkább jellegzetessé.

A negyedév során az 1844-es advent előtti ítélettel foglalkozunk, de semmiképp sem más kérdésektől elszigetelten. Amint tanulmányunk címe is utal rá (Az evangélium, 1844 és az ítélet), először is az evangéliummal összefüggésben vizsgáljuk meg az ítéletet, mivel az ítélet az evangélium nélkül olyan, mint a törvény kegyelem nélkül. Csak félelmet kelt, ítéletet és halált hordoz. Másrészt viszont az ítélet az evangéliummal együtt (miként a törvény és a kegyelem) hitet, bizonyosságot szül, reményt kelt.

Az evangéliumot és az ítéletet összekötő, talán legvilágosabb kapocs az első angyal üzenete: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait" (Jel 14:6–7). Isten szempontjából az „örökkévaló evangélium" magában foglalja az ítéletet; milyen emberi balgaság volna tehát, hogy úgynevezetten az evangélium iránti lelkesedésből kirekesztenénk az ítéletet!

Tanulmányunk több részre osztható. Először a Szentírás alapján vizsgáljuk meg az ítélet, valamint az egész megváltási terv hátterét. Ez a háttér természetesen a nagy küzdelem, ami érzékelteti, hogy a bűnnel, lázadással és Isten törvényével kapcsolatos témakörök messze túlmutatnak bolygónk határain.

Ezt követően a negyedév túlnyomó részében megnézzük, milyen bibliai alapot találunk az 1844-es ítélettel kapcsolatban. Így győződünk meg saját szemünkkel arról, hogy mennyire szilárd alapon áll ez a tantétel, ami a keresztben gyökerezik. Ez a tanulmány segítséget nyújt azoknak, akik e tantételről először és utoljára egy evangélizációs sorozaton hallottak, hogy alaposan megérthessék ezt az igen fontos igazságot. Reméljük, hogy a negyedév során még inkább megerősödnek korábbi ismeretei mindazoknak, akik már eddig is mélységeiben tanulmányozták ezt a tantételt, és még érthetőbbé válik ez a témakör mindenki számára.

A későbbiekben megvizsgálunk néhány olyan kérdést, amit mások felvetnek ezzel a tanítással kapcsolatosan. Nem annyira magukra a kérdésekre kívánjuk a figyelmet összpontosítani, inkább általuk szeretnénk még jobban megismerni az advent előtti ítélet bibliai alapját.

A legfontosabb, hogy az ítélet kérdését az evangéliummal, Krisztus értünk vállalt halálával összefüggésben lássuk. Abból indulunk ki, hogy Krisztus halála miatt lehet bizonyosságunk az ítéletben. Ahogy Pál írta: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint" (Róm 8:1). Most sincs kárhoztatásuk, de ami a legfontosabb, hogy az ítélet alatt sem lesz!

Végezetül pedig igyekszünk választ találni több kérdésre. Mit jelent a XXI. században élő embereknek az az ítélet, ami még a XIX. században kezdődött el? Mit üzen ez a tanítás a ma emberének? Mit tudhatunk meg belőle önmagunkról, egyházunkról és legfőképpen Istenről, aki megígérte, hogy visszajön és hazaviszi népét?

Ha igazán megértjük az 1844-es ítélet kérdését, akkor Krisztus értünk vállalt halálát is sokkal világosabban, mélységében érthetjük meg, miközben várakozunk a második adventre. Talán éppen ezért hívott el Isten minket, hetednapi adventistákat ennek az üzenetnek a hirdetésére, hiszen ez a tanítás még inkább a figyelem középpontjába állítja a keresztet. Rendkívül fontos tehát, hogy most, amikor közeledik minden földi esemény vége, a lehető legjobban megértsük, mit is jelent a kereszt! Nem csak azt szeretnénk tehát, hogy e tanulmány végére érve mindenki jobban ismerje a táblázatokat, időpontokat és számokat, hanem leginkább azt szeretnénk, ha Jézust, a keresztet és Krisztusnak a mennyben, értünk végzett szolgálatát értenénk meg jobban. Ha így lesz, akkor Isten kegyelméből e negyedévi munkánk gazdagon megtérül, és igencsak megért minden fáradozást!

szerkesztő

Clifford R. Goldstein

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: