AZ ÍTÉLET ÉS A KIS SZARV

Adventistaként abban hiszünk, hogy a szentély megtisztítása az önmagukat Krisztus követőinek vallók feletti ítélet (lásd: Mt 22:1–13). Azért is így gondoljuk, mert a földi szentély megtisztításakor az engesztelés napján (3Mózes 16) az ítélet központjába Isten népe került.

De felvetődik a kérdés: miért van az, hogy Dániel 7. és 8. fejezetében egyaránt az ítélet ill. a szentély megtisztítása a kis szarvval, legalábbis a kis szarvnak a látomásban szereplő korszakával összefüggésben jelenik meg? Mi köze a kis szarvnak az advent előtti ítélethez?

Olvassuk el újból az előző részben megvizsgált bibliaszövegeket! Milyen különbséget láthatunk a kis szarv és „a magasságos egek szentei" sorsa között (lásd: Dán 7:22)?

Teljesen egyértelmű: a kis szarv elnyeri büntetését, a szenteket pedig Isten felmenti, megszabadítja. Jellemző a héber gondolkozásra az igazsággal és az ítélettel kapcsolatban, hogy kiterjed egyrészt a bűnösök büntetésére, ugyanakkor az igazak felmentésére, igazolására is. A héber igazságszolgáltatás gondolatkörében mindkettő igen fontos elem, és mindkét részt felismerhetjük az advent előtti ítélet képében.

Olvassuk el 5Móz 25:1 és 1Kir 8:32 verseit! Hogyan mutatnak ezek a versek is azokra az elvekre, amelyeket Dániel 7. és 8. fejezeteiben is megtalálhatunk?

Természetesen Dániel 7. fejezetében az ítélet következtében elérkezik a kis szarv vége, ami csak azért lehet így, mert az ítélet nyomán eljön a világ vége, és ez különben is véget vet a világnak (legalábbis az általunk ismert világnak). Ennek az a lényege, hogy noha az ítéletről a kis szarvval, a gonoszság szimbólumával kapcsolatban esik szó, az ítélet mégsem csupán a kis szarvat érinti majd. Két dolgot figyelhetünk meg: a gonoszság elnyeri büntetését, az igazakat pedig felmentik. Nem is lehetne valóban igazság, ha bármilyen más módon történne.

Az igazak elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják büntetésüket. Ezt ígéri Isten. Hogyan segíthet át ez az ígéret olyan időszakokon, amikor – méghozzá elég gyakran – ennek épp az ellenkezője történik?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: