„MÍGNEM ELJÖVE AZ ÖREGKORÚ"

A negyedév során egy korábbi alkalommal szót ejtettünk már arról, hogy Dániel 8-ban milyen fontos a szentély megtisztítása. Arra is felfigyeltünk (lásd: 5. hét), hogy a látomásban négy eseményről van szó (Médo-Perzsia, a Görög Birodalom, Róma és a szentély megtisztítása). Teljesen egyértelmű, hogy milyen fontos az első három rész, a látomás mégis a szentély megtisztításával éri el csúcspontját. Nyilvánvaló, hogy akármit jelentsen is a szentély megtisztítása, rendkívül fontos.

Tehát most az a kérdés, mit is jelent a szentély megtisztítása, ami annyira fontos, hogy a Szentírás közvetlenül kapcsolatba hozza a világ történelmét felvonultató hatalmas birodalmakkal?

Dániel könyve 8. fejezete önmagában és önmagától nem sok segítséget nyújt a válaszhoz, de szerencsére nem csak Dániel 8. fejezetét kaptuk az Úrtól. Ott van a 7. fejezettel való szembetűnő párhuzam, ami nagyszerű segítség azoknak a titkoknak a megfejtéséhez, amelyekkel Dániel 8–ban találkozunk.

Korábban már megállapítottuk, hogy párhuzam figyelhető meg a Dániel könyve 7. fejezetében leírt ítélet és Dániel 8-ban a szentély megtisztítása között. Olvassuk el Dán 7:9–10, 13–14, 18, 21–22, 26–27 verseit! Mihez vezet az ítélet (ami megegyezik a szentély megtisztításával)? Mi lesz az ítélet eredménye? Mi az a pont, ami újból és újból hangsúlyt kap?

Figyeljük meg, hogy mit erősítenek meg ezek a versek ismételten! Azt, hogy a szentek birtokba vehetik Isten országát, az örök országot, aminek az előtte lévő birodalmaktól eltérően nem lesz vége. A különböző birodalmak bemutatása után, főleg a káromlásokat szóló és a szenteket üldöző kis szarv után újból és újból láthatjuk azt a képet, ami Isten és szentjei végső győzelmét ábrázolja. Más szóval tehát: függetlenül attól, hogy mennyire rosszra fordulnak is a dolgok, vagy milyen soká kell még várni, végezetül, a mennyei ítélet, azaz a szentély megtisztítása nyomán Isten eltörli a színről a gonoszságot, és megalapítja örök országát.

Mennyivel érthetőbb ezek fényében, hogy Dániel 8-ban miért is a szentély megtisztításával ér a tetőfokára a földi hatalmakat felvonultató látomás! Az sem csoda, hogy ilyen fontosnak tűnik ez a kérdés.

Az összes többi birodalom felemelkedett, lehanyatlott, vagy pedig végül semmisül majd meg. A szentek viszont „bírják", vagyis birtokukban tartják (Dán 7:18) Isten örök országát. Mit jelent ez az ígéret nekünk? Mit szeretnénk majd legelőször tenni, amint odaérünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: