Róma és az Antikrisztus

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 55:11; Máté 13:10–13; Lukács 2:1; 21:20–21; János 11:48; 16:12; 2Péter 1:19

„És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék" (Lk 2:1).

„A szentély tana volt az a kulcs, amely megadta az 1844-es csalódás nyitját. Egy kerek, összefüggő és harmonikus igazságrendszerre derített fényt. Ennek ismeretében világossá vált, hogy Isten irányította a nagy adventmozgalmat. Egyértelmű lett, hogy Isten népének mi volt a szerepe, és az is, mi lesz a további feladata. Jézus tanítványai gyötrelmük és csalódásuk szörnyű éjszakája után »örvendezének…, hogy látják vala az Urat.« Így örültek azok is, akik hittel várták Jézus második eljövetelét" – (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 378. old.).

Az 1844-es advent előtti ítélet az Adventista Egyház kiemelkedően fontos tanítása. Nem csak az 1844-es csalódásra ad magyarázatot, de azt is segít megértenünk, hogy kik vagyunk ma, és mozgalmunk létezésének mi az oka. Mivel olyan sok minden forog kockán, ellenségünk állandóan azon munkálkodik, hogy a pusztulásba döntsön, és nagy sikert arathatna, ha meg tudná ingatni 1844-gyel kapcsolatos hitünket. Ezért igen fontos, hogy adventistaként szilárdan álljunk ennek a tanításnak a talaján, és felkészülten meg tudjuk cáfolni az ezzel szemben felhozott kifogásokat.

A héten további bibliaszövegeket vizsgálunk meg, amelyek segítségével még jobban megérthetjük ezt az igen fontos tanítást. Ha helyesen értelmezzük a kérdést, még fenségesebb fényben láthatjuk az Úr Jézus Krisztus csodálatos üdvözítő kegyelmét, azzal együtt, amit a kereszten értünk tett, és amilyen szolgálatot most a mennyben végez értünk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: