SZÁMÍTÁSOK

A múlt héten megállapítottuk, hogy a perzsa Artaxerxész király uralkodása idején hangzott el „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat", tehát akkor adta ki az uralkodó, azaz már nem Babilónia fennállásának idején, hanem az utána következő Méd-Perzsa Birodalom korában.

Melyik birodalommal kezdődik Dániel 8 próféciája? Milyen újabb összekötő kapcsot fedezhetünk fel a válasz segítségével Dániel 8 és 9 között?

Dániel 9-ben találjuk a 70 hétre vonatkozó prófécia kezdőpontját, amiről megállapítottuk, hogy Kr. e. 457. Azután azt olvassuk, hogy onnantól 69 hét telik el „a Messiás-fejedelemig". A 69 hét 483 nap, ami a nap-év elv alkalmazásával azt jelenti, hogy a Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó rendelettől a Messiás-fejedelemig 483 évnek kell eltelnie.

Végezzük el a számítást, és nézzük meg, hová érünk, ha Kr. e. 457-hez hozzáadunk 483 évet!

A végeredményt úgy tudjuk kiszámolni, ha 483-ból kivonunk 457-et. Így 26-ot kapunk, ami Kr. u. 26. lenne. Itt azonban nem egy számegyenessel van dolgunk, ami így nézne ki: -2, -1, 0, 1, 2, 3, hanem naptárral. A naptárban nincsen 0. év, ezért a naptárral így kell számolnunk: -2, -1, 1, 2, pontosabban Kr. e. 2, Kr. e. 1, Kr. u. 1, Kr. u. 2 stb. Mivel tehát a naptárban nincs 0. év, a 483 évnek a naptár szerint egy évvel később érünk a végére, nem Kr. u. 26-ban, hanem 27-ben.

Olvassuk el Lk 3:1–22 verseit! Milyen fontos eseménnyel találkozunk itt, és mennyiben segít megérteni a prófécia jelentését?

A prófécia nem Jézus születéséről szól, hanem úgy utal rá, mint aki a „Messiás", a „Felkent", a Krisztus, azaz Jézus hivatalos minőségében. János szolgálatának az idejét Tiberius császár uralkodásának 15. évére teszi Lukács, ami Kr. u. 27-ben volt. János nem sokkal szolgálata kezdete után megkeresztelte Jézust. Ez a több mint 500 évvel korábban elhangzott bámulatos prófécia tehát Jézus szolgálatára mutatott előre.

Mire következtethetünk Jézus keresztségéből a Krisztus és az emberiség között meglévő szoros kapcsolatra vonatkozóan? Napi küzdelmeink között milyen reményt nyújt, ha tudjuk, hogy Jézus ennyire kötődik hozzánk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: