ISTEN „IGAZOLÁSA"

„Kit az Isten eleve elrendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutathassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való" (Róm 3:25–26).

Ha figyelmesen elolvassuk az előbbi szövegeket, kitűnik, hogy mindamellett, amit még Krisztus véghezvitt a kereszten, lényegében Isten igazságát mutatta be. „Hogy igazságát megmutassa" – olvassuk a szövegben.

Így jutunk el egy különleges teológiai kifejezéshez, amit az adventistáknak feltétlenül meg kell érteni. Ez a kifejezés a theodicaea, ami alapjában véve „Isten igazolását" jelenti. Nem emberi értelemben vett igaznak nyilvánítás (a bűn elengedése), hanem inkább igazolás. Theodicaea, a gonoszság léte ellenére is Isten jóságának és igazságának igazolása. Ebben találjuk meg a nagy küzdelem alapját: Isten jósága és igazsága nem csak az emberek előtt bizonyosodik be, hanem az egész ügyet figyelemmel kísérő világegyetem előtt is.

A mai alapige mellett hogyan domborodik ki a következő versekben is a theodicaea gondolata? Zsolt 51:3–6; Róm 3:4; Ef 3:10; Jel 19:1–2

A nagy küzdelem egész gondolatköre, valamint Isten és tetteinek végső igazolása nagyszerű háttere a megváltási tervnek. Noha nem adja meg mindenre a választ, olyan képet fest, aminek a segítségével feleletet találhatunk számos kérdésre, mint pl. (1) Miért kellett Jézusnak meghalnia? (2) Miért vagyunk itt a földön még mindig, hosszú idővel a kereszt után? (3) Miért létezik még mindig a gonoszság? A theodicaea fogalma, amint a későbbiekben látjuk majd, segít az advent előtti ítélet hátterét megérteni, más szóval arra világít rá, hogy miért is tart Isten ítéletet.

Röviden tehát, nem vagyunk egyedül a világegyetemben, léteznek más lények is. Isten ezek előtt a mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt (Ef 3:10) rendezi le a nagy küzdelem fontos kérdéseit, méghozzá úgy, ahogy a zsoltáros is mondta róla: „hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben" (Zsolt 51:6).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: