AZ ÖRDÖG HARAGJA

„És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; de nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ővele levettetének" (Jel 12:7–9; lásd még: 10–13. versek).

Amint az előző részben is megállapítottuk, a Biblia egészen világosan fogalmaz a földön kívüli élettel kapcsolatban. Ismereteink alapján azonban elmondhatjuk, hogy e lények nem mind viseltetnek jó szándékkal irántunk. Éppen ellenkezőleg!

Jelenések 12:7–13 alapján válaszoljunk a következő kérdésekre:

1. Hol kezdődött ez a küzdelem?

_______________________________________________________________

2. Hol ér véget?

_______________________________________________________________

3. A kép értelmében milyen három dolgot tesz ellenünk az ördög?

_______________________________________________________________

4. Az ördög haragszik, mert „kevés ideje van" (12. vers). Mit jelent ez (lásd: Mt 25:41)?

_______________________________________________________________

5. Hogyan győzi le Isten népe az ellenség támadásait?

_______________________________________________________________

Ez a néhány szöveg rávilágít a Krisztus és Sátán között zajló nagy küzdelem hátterére és valóságára. A háborúság a mennyben kezdődött, ám most a földön dúl. Sőt mi több, mi magunk is részesei vagyunk a harcnak, amiben az ördög, aki nem tudta legyőzni Mihályt és angyalait a mennyben (Jel 12:8), most ellenünk harcol itt.

Hogyan tapasztaljuk nap mint nap a nagy küzdelem valóságát? Miért segít a saját megpróbáltatásaink között, ha tudjuk, hogy nagyon is valóságos ez a harc?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: