PÜNKÖSD ÉS AZ UTOLSÓ IDŐK

Amint tegnap is láttuk, Jóel szerint Isten Lelke kiárad népére, a fiatalok látomásokat, az idősek álmokat látnak, fiak és lányok prófétálnak (Jóel 2:28—29). A próféta a várható idejét is megadta mindennek. Különböző kozmikus jelenségek következnek be, a nap elsötétedik, a hold vérré válik. A földet érő katasztrófákat szűkszavúan érzékelteti a vérrel, a tűzzel és a füstoszlopokkal (30. vers). Ezek előzik meg közvetlenül „az Úrnak nagy és rettenetes" napját (31. vers).

Péter más korai keresztény hívőkkel együtt Krisztus első eljövetelét vélte az utolsó időnek (1Kor 10:11; Zsid 1:1—2; 9:26; 1Pt 1:20), és Jóel próféciáját a pünkösdi eseményekre vonatkoztatta (ApCsel 2:16—21), kapcsolatba hozva a prófétaság ajándékát a nyelvek adományával.

Figyeljük meg a Lélek kitöltetésének ígérete előtt elhangzó szavakat Jóel 2:23-ban! Milyen képet használ itt a próféta?

A korai és késői eső összefüggésében hangzik el az üzenet a prófétaság ajándékáról (Jóel 2:23—32). A felfrissítő, életadó őszi esőt nevezték korai esőnek, amelynek következtében a mag kicsírázott, és gyökeret eresztett. Késői esőnek nevezték a tavaszi esőzést, amelynek idején a gabona szárba szökkent, és megérett az aratásra. A Palesztina mezőgazdasági életében megfigyelhető jelenség annak a lelki felfrissülésnek a szimbóluma, amit Isten Szentlelke által ad népének (Hós 6:3). Péter, aki komolyan azt hitte, hogy az utolsó időkben él, a korai esőben részesült. A késői eső pedig majd az utolsó időben árad Isten népére.

Mit értünk a „késői eső" kifejezés alatt?

„A föld aratásának befejezéséhez a lelki kegyelem különleges adományát ígérte meg Isten. Ez előkészíti az egyházat az Ember Fiának jövetelére. A Lélek eme kiárasztása hasonló a késői eső hullásához" (Ellen G. White: Az apostolok története, 36. old.).

Milyen tapasztalatot szereztünk a „korai esővel"? Miért olyan fontos részesülni a korai esőben ahhoz, hogy felkészülten várhassuk a „késői esőt"? Mit jelent „részesülni" mindkét esőben? Milyen változásra van szükségünk ahhoz, hogy felkészüljünk a késői esőre?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: