LÉLEK ÉS ÉLET

Tegnap megfigyeltük, hogy Pál szerint milyen szoros az összefüggés a Lélek és az élet, valamint a test és a halál között. Ezzel a témával másutt is találkozhatunk írásaiban. Nyilvánvaló, hogy az apostol rendkívül fontosnak tartotta ezt a kérdést. Mi, akik egykor holtak voltunk bűneinkben (Ef 2:1), most a Lélek által meghaltunk a bűnnek, és élünk Istennek (Róm 6:11). Gyökeres változás történt!

Olvassuk el Gal 5:16—25 verseit, és figyeljük meg, milyen éles ellentétben állnak a test „cselekedetei" (19. vers) a Lélek „gyümölcseivel" (22. vers)! Hogy foglalhatnánk össze ennek a résznek a tartalmát egyetlen mondatban?

Pál itt is egészen világosan fogalmaz: aki a test dolgait cselekszi, az meghal, elvész. Ennyire egyszerű: a Lélek életre kelt, a test pedig halálba dönt. Az is érdekes, hogy milyen szöges ellentétbe állítja a test „cselekedeteit" és a Lélek „gyümölcsét". Arra utalhatott itt az apostol, hogy amit vetettünk a test cselekedeteivel, azt fogjuk learatni is. Más szóval, ha bűnös dologgal foglalkozunk, szenvedünk tőle, és végül le kell aratnunk a következményeket. Ezzel szemben a Lélek gyümölcse magától jön létre annak az embernek az életében, aki a Szentlélek irányítása alatt áll.

Hogyan érthetjük meg ezt a két kifejezést: „nem vagytok a törvény alatt" (Gal 5:18) és „az ilyenek ellen nincs törvény" (23. vers)?

Pál nem azt sugallja, hogy a keresztények mentesülnek a Tízparancsolat megtartásától, hiszen ezzel olyan sok szövegnek ellentmondana — nem csak azoknak, amelyeket másutt maga az apostol közölt, hanem mindannak is, amit az Újszövetség egyéb írásai tanítanak. Pál arról beszél, hogy akiben megmutatkoznak a Lélek gyümölcsei, az magától értetődően engedelmeskedik a törvénynek — ezért nem kárhoztatja a törvény. A Lélek gyümölcse a törvény kifejeződése, éppen úgy, mint ahogy a test cselekedetei a törvénybe ütköznek. A galáciabeli hívők zsidóból lett keresztények voltak, akik újból a törvényeskedésbe estek vissza. Az apostol az üdvösségre nem vezető, holt cselekedeteknél magasabb szintre kívánta vezetni őket. Nem a törvényt akarta hatályon kívül helyezni, inkább arra biztatta őket, hogy Lélekben éljenek, ami a törvény iránti engedelmességben fejeződik ki.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: