A LÉLEK MUNKÁJA

Olvassuk el Jn 16:14-et! Mit mondott Jézus a Szentlélek munkájáról?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

A Lélek munkájának és szándékának központjában Jézus áll. A Szentlélek nem önmagára hívja fel a figyelmet, hanem Jézusra. Abból lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy az egyes emberekben vagy szervezetekben valóban a Szentlélek munkálkodik-e, hogy milyen szerepet tulajdonítanak Jézusnak. Ha saját magukra vagy az emberiségre irányítják a figyelmet, azt dicsőítik — az emberiség lelki élményeit magasztalják —, akkor hiányoznak belőlük a Lélek jegyei.

A Szentlélek nem a saját gondolatait vagy szándékait közli, hanem kizárólag azokat, amelyeket Jézus tanított. Jézus ezt mondta: „Az enyémből vesz, és megjelenti néktek" (Jn 16:14).

Lévén az igazságnak Lelke, kimondottan Jézusról, az Igazságról (Jn 14:6) tesz bizonyságot. Csakis úgy tehetünk szert igazi, élő ismeretre Jézus Krisztussal kapcsolatban, és úgy teremhetünk gyümölcsöt Isten dicsőségére, ha a Szentlélek közvetlenül szól a szívünkhöz.

Hogyan dicsőítheti még Urunkat a Szentlélek ezen kívül (Jn 15:8; Gal 5:22—25; Ef 5:9)?

_______________________________________________________________

Hívőként leginkább az életünkkel, a jellemünkkel szerezhetünk dicsőséget Istennek emberek és angyalok előtt (1Kor 4:9), és azzal, ahogy az emberekkel bánunk. Magatartásunk és tetteink akkor válnak ilyenné, ha a Szentlélek munkálkodik bennünk, méghozzá olyan mértékben, amennyire hajlandóak vagyunk együttműködni, meghalni az énnek, meghajolni Isten akarata előtt. Az Úr csak ilyen mértékben képes elősegíteni bennünk „mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből" (Fil 2:13). Az a legfontosabb tehát, hogy aki Jézus nevét vallja, mindennapjait hittel, hálaadással és önmagát Isten Lelkének átadva élje.

Mi történt az életünkben az elmúlt 24 órában? Mivel szereztünk dicsőséget Istennek? Mi az, ami inkább szégyenletes volt? Min kell változtatni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: