VEZETŐNK A SZENTLÉLEK

„Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek" (Jn 14:26).

Amint egy nagykövet országának kormánya nevében nyilatkozik, a Szentlélek is Jézus nevében és erejével szól. Jézus a Lélek által folytatja azt a tanítói szolgálatot, amit földi élete során végzett. „Az Úr Jézus a Szentlélek által cselekszik" (Ellen G. White: Sons and Daughters of God, 282. old.).

Mit tesz még a Szentlélek a tanításon kívül (Jn 14:26 — második rész)?

„Egészen addig, amíg Krisztus föl nem emelkedett Atyjához, és a Szentlélek ki nem töltetett a hívőkre, a tanítványok nem fogták fel teljesen a Megváltó jellemét és küldetését. Miután a Lélek keresztségében részesültek, azután kezdték felismerni, hogy a dicsőség Ura volt jelen közöttük. Ahogy visszaemlékeztek Krisztus szavaira, elméjük megvilágosodott, megértették a próféciákat és Jézus csodáit… Azelőtt homályosan értett tanításai új kinyilatkoztatásnak tűntek számukra. A Szentírás új könyvvé vált" (Ellen G. White: Jézus élete, 426—427. old.).

Még mit ígért Jézus a Szentlélekkel kapcsolatban (Jn 14:17; Jn 15:26; 16:12—14)?

A Lélek élő, személyes tanítónk. Bibliánkat olvasva, csak a Lélek vezethet el annak igazi értelméhez. Ennek kulcsa, hogy napról napra átadjuk magunkat az Úrnak; és kérjük, hogy tegye képessé szívünket és elménket az igazság befogadására, bármi legyen is, és bárhová vezessen. Ilyen feltételekkel a Lélek valóban vezetni tudja az embert.

Tegyük fel magunknak a kérdést, mennyire vagyunk nyitottak a Lélek tanítására? Hallgatunk rá, vagy inkább mentségeket keresünk, hogy miért is tesszük azt, ami nekünk tetszik?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: