Tegnap azokkal a szövegekkel foglalkoztunk, amelyekben Jézus meghagyta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben — és ők ezt meg is tették (ApCsel 1:12). A hittel kapcsolatban itt láthatjuk az egyik legfontosabb elvet: az engedelmességet. Aligha számíthat az ígéretek teljesedésére, aki nem engedelmeskedik az Úrnak!

Olvassuk el ApCsel 1:14-et! Milyen alapvető fogalmakat találsz a szövegben, amelyek segítenek megérteni a tanítványok gondolkodását, amely képessé tette őket mint csoportot a Szentlélek kiáradásának fogadására? Lásd még: ApCsel 2:1, 46.

A nagyhírű angol admirálisról, Lord Nelsonról mondják, hogy egy fontos tengeri ütközet előtt két viszálykodó tisztjét egy magaslatra vitte, ahonnan jól láthatták a velük szemben felsorakozó ellenséges hadiflottát.

„Nézzék!" — szólt az admirális. „Ott az ellenség. Kérem, most fogjanak kezet, és legyenek barátok, amint az jó angolokhoz illik!" Úgy is mondhatnánk, sokkal több forgott kockán ahhoz, mintsem hogy engedhették volna személyes nézeteltéréseiket a győzelem akadályává válni.

Itt is azt láthatjuk, milyen fontos szerepet kapott a tanítványok között az egység, holott korábban nem mindig egyeztek.

Olvassuk el Mk 9:33—34 és Lk 22:24 verseit! Mi osztotta meg korábban a tanítványokat?

Az Apostolok cselekedeteiből kitűnik, hogy miután a tanítványok között kialakult az egység, és amikor már nem küzdöttek a vezető szerepért, a Lélek kitöltetett rájuk. Egy akaratra jutottak. Félretették nézeteltéréseiket. Közös lett a céljuk, és ez a közös cél már sokkal fontosabb volt számukra bármilyen egyéni érdeknél. Át kellett esniük a folyamaton, és csak ez után álltak készen arra, hogy elkezdjék közös munkájukat, küldetésük végrehajtását. „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala" (ApCsel 4:32).

Mi gátolja a helyi gyülekezetünkben az igazi egység kialakulását? Mit tehetünk azért, hogy teljes erőnkkel a gyülekezet egységét munkáljuk?