Az ígéret beteljesedése

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 23:16; Márk 16:17; János 4:35; 14:16—26; 16:7—13; Apostolok cselekedetei 1:4—5, 14; 2:1—2, 5—7, 22—35

„És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szentlélekkel" (ApCsel 2:2—4).

Ezen a héten a megváltás történetének az egyik legnagyszerűbb és legfontosabb eseményéről olvasunk, a Szentlélek pünkösdi kitöltetéséről. Ez a döbbenetes, igen látványos jelenség az Úrnak még a mennybemenetele előtt elhangzott ígéretét teljesítette be, hogy az apostolok és tanítványok Szentlélekkel fognak megkereszteltetni (lásd: ApCsel 1:5), és felruháztatnak mennyei erővel (lásd: Lk 24:49). Jézus ígéretéhez híven a Szentlélek valóban rájuk szállt, és akkor elkezdték különböző nyelveken hirdetni „az Istennek nagyságos dolgait" (ApCsel 2:11). Milyen érdekes, sokatmondó, hogy amint megkapták az ajándékot, első dolguk volt az Úrról beszélni. Természetesen ez még csak a kezdete volt mindannak, amit a Szentlélek tett és továbbra is tesz az egyházért.

Amint hamarosan látni fogjuk, nem légüres térben következett be ez a fontos pillanat. Számos más esemény tetőzött ekkor, amelyek mind Jézus élete, halála, feltámadása és mennybemenetele köré csoportosultak. Ezek közé tartozott az is, amikor az Úr felkészítette népét, hogy készen várhassák a mennyből jövő csodálatos áldás áradását.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: