A CSALÁD ÚJRA EGYSÉGBE FORR

Akháb király szidóni felesége, Jézabel vezette be Izraelben a Baál-kultuszt, ami csak felgyorsította a nép erkölcsi hanyatlását. A házasságot, a családot és a házaséletet magas szintre emelő isteni tanításokat beárnyékolta a vérfertőzés, a prostitúció és számtalan egyéb, a nemi élettel kapcsolatos szörnyűség gyakorlata. Az istentisztelet körüli harc porondján ekkor jelent meg Illés, akinek már puszta neve is (Jahve az én Istenem) feddés volt Baál ellen.

Milyen eset kapcsán gondolunk úgy Illésre, mint aki leszámolt a pogány hiedelmekkel, és a családokat új életre keltette? 1Kir 16:29–17:24; vö. Lk 4:25–26

Illés élete veszélyben forgott jövendölése miatt. Isten ott rejtette el, ahol senki sem sejtette – Jézabel szülővárosának közelében, a szidóni Sareptában, egy szegény özvegyasszonynál. Illés furcsán tette próbára az asszonyt: arra kérte, hogy először neki süssön pogácsát a maradék kis lisztjéből, olajából a néhány szál rőzsével, amelyet összegyűjtött, és bízza Istenre jövőjét. Hite közismertté vált. Jézus is elismerően szólt róla (Lk 4:26).

Később szörnyű csapás érte: egyetlen fia ágynak dőlt, és hamarosan meg is halt. Az asszony Illésre zúdított panaszában a körülötte élők eltorzult vallási hiedelmének hatását fedezhetjük fel, ami Izrael népét is elárasztotta. Azt hitték, ha az ember elkövet valami bűnt, egy gyermek életét kell kioltani áldozatként (1Kir 17:18; vö. Jer 19:5; Mik 6:7). Az estéli áldozat órája. Amikor a pogány papok szégyent vallottak áldozatukkal, akkor került sor Illésre. Megfontoltan cselekedett. A napszak kiválasztásával is arra akarta felhívni a figyelmet, amit Isten a szentélyben végzett szolgálat által kinyilatkoztatott (vö. 2Móz 29:41). „Jöjjetek énhozzám" – szólt Illés (1Kir 18:30), ami eszünkbe juttatja azt, ahogy a Megváltó hívta a bűnösöket (vö. Mt 11:28). A gyermekeik döntései miatt gyötrődő szülők bízhatnak benne, hogy Isten éppen úgy szereti őket is, mint egykor az izraelitákat. Isten szünet nélkül azon fáradozik, hogy visszahozza azokat, akik elfordultak tőle.

Hogy hatott a föníciai asszony lelki életére az, hogy visszakapta a fiát? 1Kir 17:24 Mit tanulhatunk szavaiból?

Az anya szavaiból kitűnik, milyen erős hatása volt Illés üzenetének. Hit támadt szívében Isten és Igéje iránt, amikor az Úr hatalma által a gyermek életre kelt, és a család újból együtt lehetett. Ma sokan vannak, akik a tantételeket elfogadják ugyan, de lelki életük lagymatag. Amikor azonban személyesen tapasztalják Isten Igéjének igazságait, a családban ébredés következik be, a rokonok kibékülnek egymással, az ember szívében sokkal erősebb lesz a meggyőződés.

Hol várunk még javulásra családi kapcsolataink terén? Istennek mely ígéreteibe kapaszkodva reménykedünk a kibékülésben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 1. negyedév

Családok Isten családjában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: