A GYERMEKEK SZÁMÁRA IS ÉRDEKES TANULSÁG

Olvassuk el Péld 22:6 versét! Milyen elvet fedezhetünk fel itt?

A tanítsd szó szorosan kapcsolódik egy másik, az elkezd szóhoz, utalva arra, amikor a bábaasszony segített az újszülöttnek, amikor az nem akart elkezdeni szopni. Ilyenkor a pici ínyét bedörzsölték valamilyen jóízű folyadékkal, pl. datolyalével. Ettől a baba már biztosan szopni kezdett. Az „út" arra az útra vonatkozik, amin járni kell, azaz a „bölcsességnek útára", „az igazaknak ösvényei"-re (Péld 4:11; 2:20). A gyermekneveléssel foglalkozó szakirodalomban „az ő útjának módja szerint" kifejezést általában úgy értik, hogy a gyermek egyéni és korának megfelelő sajátosságai szerint. Ha tehát mindezt összeadjuk, kikerekedik a vers üzenete: amint a bábaasszony segített a pici babának, hogy megjöjjön az étvágya, a szülők is a gyermekek, a fiatalok számára vonzóan és érdekesen mutassák be a hit értékeit! Ezzel olyan vágyat keltenek bennük a lelki dolgok iránt, amelyet ellenállhatatlannak tartanak majd.

Péld 22:6 versét olvasva aggódik vagy bűntudatot érez sok szülő, akinek gyermekei elfordultak a hittől. Félnek, hogy fiuk vagy lányuk talán azért utasítja el a lelki dolgokat, mert nem jól teljesítették szülői feladatukat. A Példabeszédek könyvében azonban inkább lehetőségről, valószínűbb következményről, mint ígéretről olvashatunk. Ez az ige nem azt jelenti, hogy a gyermekek jövőbeli döntései mindig összhangban lesznek neveltetésükkel, akár helyes, akár helytelen módon nevelték őket. Kizárólagosan a szülőket nem lehet erkölcsileg felelőssé tenni azért, ahogy alakul gyermekeik jövője, hiszen ennek elviselhetetlenül nagy a súlya. Végső soron a felnőtt gyermek felelős élete alakulásért. A Példabeszédek könyvében szereplő versnek inkább az az üzenete, hogy aki gyermekkorban megszokja az egészséges hozzáállást a lelki dolgokhoz, az általában felnőtt korában is aszerint él.

Hogyan tanácsolhatjuk és bátoríthatjuk azokat a szülőket, akiknek gyermekei elfordulnak az Úrtól felnőtté válásuk után? Milyen segítséget találhatunk ehhez a következő szövegekben és a bennük rejlő elvekben? Lk 15:11–22; Róm 8:28; 2Pt 3:9; Jel 16:7


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 1. negyedév

Családok Isten családjában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: