Isten népének családjait számba véve azt tapasztaljuk, hogy nagy és egyre növekszik az egyedülálló felnőttek aránya. Ahol és amikor a társadalom vagy az egyház a házasságot tekinti normának, előfordulhat, hogy az egyedülállók nem érzik teljes értékűnek magukat, mintha különböznének a többiektől. Emiatt egyesekben kialakulhat az az érzés, hogy nem tartoznak igazán a közösséghez.

Az egyedülállóság lehetősége. Sok ember számára az egyedülálló életforma az élet egy bizonyos szakaszához kötődik; a házasságkötés előtt vagy a házasság után. Mások számára viszont egy életre szóló, örömmel meghozott döntés. Sokan házasságban élnek, azonban Isten megadja gyermekeinek az egyedülálló élet választásának lehetőségét is. Azután vannak olyan emberek is, akik nem választották ezt az életformát, hanem szenvedve, kényszerűen beletörődtek a körülmények alakulásába, mivel nem találtak megfelelő társat, vagy a házasság valamiért nem jöhetett szóba számukra.

A Bibliában olvashatunk egyedülálló felnőtt emberekről. Mivel járultak hozzá Isten művéhez az itt felsoroltak: Illés (1Kir 17:1–2Kir 2:11); Anna (Lk 2:36–38); Keresztelő János (Mt 11:7–11); Filep lányai (ApCsel 21:8–9)? Rajtuk kívül a bibliai hősök közül még ki nem házasodott meg?

Tanításaiban és írásaiban Pál kiemelte a házasság fontosságát. Ő viszont úgy gondolta, hogy rövid idő alatt roppant nagy munkát kell elvégeznie Krisztusért, ezért az egyedülálló életformát választotta. Előfordul az is, hogy valaki a házasság nélküli élet ajándékát kapja: érzi, Isten késztetésére döntött így. A gyülekezet közösségébe egyaránt beletartoznak az egyedülálló és a házasságban élő emberek. Fontos, hogy a gyülekezet megértéssel, támogatólag álljon mellettük döntéseikben és küzdelmeikben, és ne szorítsa őket háttérbe, mint ahogy – nem szándékosan ugyan – többször mégis megtörténik.

Az ember értéke és teljessége nem azon múlik, hogy egyedülálló-e vagy házasságban él, inkább Krisztusba vetett hitén. Krisztus mindenkit magához vonz, minden ember benne találja meg a teljességet (Kol 2:10).

Az egyház mintája. A Szentlélek a családi kapcsolatokra vonatkozó kifejezésekkel mutatja be azt a közösséget, amelynek keretein belül befogadják az újonnan szülötteket; teret kap a sokszínűség, az emberek elismerik egymás erősségeit, és bátorítják egymást a fejlődésre. Amennyiben a család szó szívet melengető érzést vált ki bennünk, valószínűleg az egyházra is így tekintünk. Vannak azonban, akik a családra gondolva fájdalmas emlékeket éreznek. Bennük inkább az egyházzal kapcsolatos egyéb képek keltenek különböző érzéseket. Istent azonban a kapcsolatok jellemzik. Az embert is úgy alkotta meg, hogy képes legyen kapcsolatokat teremteni. Bíztató, ha a családunk el is fordul tőlünk, a gyülekezetben az Úr a nyugalom, a gyógyulás és a mindent felülmúló családi szeretet tapasztalatát adja (vö. Zsolt 27:10). Nekünk szól. Nem véletlenül szerepelnek ilyen történetek a Bibliában. Tanítják, lelkesítik, jó útra terelik Isten népét, és felkészítik őket a helyes életre (Róm 15:4; 2Tim 3:16). A történetek szereplőiben magára ismerhet az olvasó, vigaszt találhat abban, hogy nincs egyedül a kísértésben és megpróbáltatásban, küzdelmekben és botlásokban. A Szentírás nyíltan bemutatja mások gyengeségeit és hibáit, rávilágít a csapdákra és arra is, hogyan kerülhetjük ki azokat. Olyan nemes tulajdonságokkal is találkozunk a Szentírás lapjain, amelyeket szeretnénk mi is kifejleszteni magunkban. Isten hosszútűrése és türelme láttán bátorodik a szívünk, és bízunk benne, hogy aki soha nem változik, velünk lesz ma is.

Gondoljunk gyülekezetünk egyedülálló tagjaira! Hogyan viszonyulhatunk szeretettel egymáshoz, bármilyen körülmények közt élünk is?