AZ IMÁDSÁG ÉS A KERESZTÉNY EMBER GYŐZELME (Efézus 6:18–20)

Ha nem a Biblia szempontjából nézzük, az imádság azt jelenti, hogy az ember keresi Istent, kutatja az ismeretlent. A Biblia szerint viszont imádságunkkal válaszolunk arra, amit Isten Igéjében mondott. Azzal biztatott, hogy „kérjetek" (Mt 7:7; Lk 11:9). Ha imádkozunk, akkor Isten késztetésére válaszolunk. A keresztény számára tehát nem az ima az első szó, inkább a második. Mindig Isten szól először. Fontos, hogy Isten ígérete alapján imádkozzunk. Akkor lesz teljes a kapcsolatunk Istennel, ha hallgatjuk Igéjét, és imában keressük Őt.

Az imádságról gyakran azt gondoljuk, hogy csak személyes dolgainkra vonatkozik; kéréseinkre, gyermekeinkre, családunkra. Minél közelebb áll valaki a szívünkhöz, annál többet gondolunk imádságunk közben rá. Ez teljesen természetes, nincs is benne semmi rossz. Az viszont helytelen, ha imádságunkban csak a szűk körről emlékezünk meg. Nem nagylelkűség, ha az ember másokért imádkozik, mert az imával azt ismerjük el, hogy Isten családja szélesebb kört ölel fel, mint azt az emberi természet alapján gondolnánk. Egységes közösség. Pál kedves szavakkal mutatja be az efézusiaknak azt, aki elvitte hozzájuk üzenetét: „Tikhikus, a szeretett atyafi és hív szolga az Úrban" (Ef 6:21). Pál minden bizonnyal nem mondott volna ilyesmit Tikhikusról azelőtt, hogy a damaszkuszi úton találkozott Jézussal. Ám az apostol meglátta, hogy a megfeszített Krisztusban ledőlt a zsidók és pogányok közötti válaszfal (Ef 2:14–18). Szeretett testvérének és hűséges szolgának fogadta el Tikhikust, aki pogányból lett keresztény. Az egységes közösség nagyszerűségét csodálhatjuk, látva az apostol mások befogadására kész lelkületét. Közös örökség. Hervadhatatlan a keresztények öröksége, ami „az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól" (Ef 6:23) ered. Ahogy az egyik angol fordítás írja: halhatatlan szeretettel. Csak úgy lehet valaki keresztény, ha állandó kapcsolatban áll az Úrral. „Maradjatok énbennem és én is tibennetek" (Jn 15:4) – mondta Jézus. Akik ilyen halhatatlan, állandó kapcsolatban vannak az Úrral, elnyerik a béke, a szeretet, a hit és a kegyelem örökségét. Pál ezekkel a nagyszerű szavakkal, az Isten mennyei trónterméből származó gyöngyszemekkel fejezi be levelét.

Olvassuk el Ef 6:18–20 verseit! Gondolkodjunk el arról, mit jelent számunkra az imádság! Hogyan, miért és mikor imádkozunk? Mit tanulhatunk az imádságról ebből a szakaszból?

Figyeljük meg azt is, hogy milyen személyes hangon írt Pál az efézusiaknak! Kérte őket, hogy imádkozzanak érte. De mit is kért? Azt, hogy kiengedjék a börtönből, vagy hogy kényelmesebb körülmények között lehessen, pl. jobb ételt kapjon? Nem! Önzetlenül azt kérte, imádkozzanak érte, hogy bátran beszéljen Krisztusról, „bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom" (20. vers). Milyen nagyszerű bepillantani a cseppet sem hivalkodó mondat segítségével az önzetlen apostol gondolatvilágába!

Ahhoz, hogy szüntelen imádkozzunk (1Thessz 5:17), feltétlenül szükséges Isten fontossági sorrendje szerint élni. Ez azt jelenti, hogy bárhol, bármikor Isten akaratával és szándékaival összhangban vagyunk, lényegében az egész életünk imádság és bizonyságtétel lesz. Mennyire fontos az ima szerepe az életünkben? Mit kellene változtatnunk ahhoz, hogy az ima a megfelelő helyet foglalja el az életünkben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: